Az iskola korábban kastély volt. Hatalmas sárga
épület. Hosszú, sötétbe érő
folyosók, a tanári ajtajáig nem lehetett ellátni.
A villanyt, mert takarékoskodni kell - mondta az igazgató
-, csak néha kapcsolták föl. Hogy ki az csengetés
után, a Víghné jön-e a hat cébe, vagy
a Galbács a hetedikbe, alig lehetett kivakarni a homályból.
A hetes lógott az
ajtószárnyon, és leste, mikor tűnik föl
a tanár. A legjobbak járásból fölismerték
őket, nem kellett arcközelbe jutni. A kar-, a láb-,
a törzsmozgást, meg a fejtartást összerakták,
és már kiabáltak is: Kuss, itt van a Gyuszika vagy
a Pális, és az osztály kussba vágta magát,
csak néhány hülyegyerek próbálkozott.
A Dányi Jóska például, hogy szerinte nem az
az óra lesz. De a tanár belépése nála
is véget vetett a lassú gondolkodásnak. Egyelőre
csak az ötödikig
tudott eljutni. Oda is csak kegyelemből. Volt valami szabály
az iskolában, hogy harmadszorra nem járatnak senkivel osztályt,
inkább átengedik. Lehet hogy ezt ki kellett mutatni a statisztikában,
aztán a Dányi Jóska lerontotta volna, ők meg
rossziskola hírébe keveredtek
volna. Ez pedig állandó baszogatással jár,
tanfelügyelő, megyei értekezlet. Ennyit senkinek nem
ér a Dányi Jóska - mondta az igazgató az évzáró
értekezleten.
Az öt á ajtaja résnyire volt nyitva. A hetes
ott lógott. Fele arca az osztályban, fele kint a homályos
folyosón. A résen átvágó fény
háromszöget rajzolt a kövezetre, egészen a szemközti
falig. Hirtelen csapódott az ajtó, és elhangzott a
kuss. Még csend sem tudott lenni, újra kivágódott
az ajtószárny. Hosszú lépésekkel, szinte
szökellt a Szilveszter, a matektanár, egészen a fiúig,
aki nézett rá, mert azt hitte, jelenteni kell, már
szinte mondta is az osztály vigyázzt, amikor a tanár
csípőtől lendített tenyere hatalmasat mért
az arcra. Az éppen beszédre induló gyerekarcra.
- Bevágod előttem az ajtót! - kiabált
a Szilveszter. Ezt ismételgette párszor, de a kéz
többet nem emelkedett.
A fiúnak a tenyérnyom átpirosította
az arcát, azon az oldalon a szem is megnedvesedett, de a másik
száraz és fehér maradt, csak belül vöröslött
minden a szégyentől. Jelentenie kellett, mert elvárta
a Szilveszter. Beszélni, holott a levegővétellel küszködött.
Osztálylétszám, hiányzók - ezt mondta
végig, és minden szótagnál bosszút esküdött.
Hogy megöli a Szilvesztert, egyszer éjszaka, mikor nem látják,
hogy ő az, csapdát állít neki. A Veszelovszki
Laci is segíteni fog, biztosan segít neki.
Minden éjszaka a bosszúállást
szőtte, s ahány halál jutott a Szilveszternek, annyiszor
zuhant nyugodt álomba. De másnap, minden képzelt halált
meghazudtolva, ott látta a matektanárt a tanáriban
és a folyosón, és jött az órára,
mintha mi sem történt volna. Minden éjszakai pusztításért
keményen bosszút állt a fiún. Felelés
hármas, dolgozat hármas. Már csak hármasa volt,
pedig az apja megmondta, hármas nincs, matekból pláne,
mert az neki is jól ment, mármint az apjának, mikor
estin végezte a technikumot. Mindig ötös volt. Aki nem
ötös, az nem lehet vezető a szövetkezetben, az semmire
nem megy az életben - mondta az apja, és ő vezető
lett a szövetkezetben, majdnem a legfőbb, csak egy kicsit alatta.
Persze, ha bátrabb lenne, lehetne ő az elnök, de azt
nem akarja, mert fél, pedig tényleg jó volt matekból.
Már október volt, és még mindig
csak a hármasok, holott a fiú átvette a matekot, megoldotta
a házit, és korábban, mondjuk negyedikben nem volt
neki semmi problémája, a legjobb matekos volt, ahogyan az
apja akarta, éppen úgy. Akár lehetett volna valami
főnök a szövetkezetben, ha alkalmaztak volna gyerekeket.
Az apja az irodán ezzel szidta a titkárnőket,
hogy ezt a fiam is ki tudná számolni, pedig még
csak negyedikes. A tanár is mondta neki, hogy azt hitte a korábbi
bizonyítványa alapján, meg az apja miatt, hogy jobb
matekos, de nem tanul, ő tudja, aki akarja, ilyen képességekkel,
mint a fiúnak, annak nem ügy ez a matek, semmi - mondta mindig,
és óráról órára leszólta
a fiút.
A fiú már két hónapja csak az anyjának
mutatta az ellenőrzőt, mindig megígérte, hogy
a következő dolgozat ötös lesz, de hármas
lett az is, és rettegett, hogy ez kiderül. Az
apja akkor, nem is tudta elképzelni, mit fog vele tenni, hogy
pont a matek. Már nem a bosszúállással indult
az álom, hanem a rettegéssel, hogy kiderülnek a jegyek,
hogy áll ott az apja előtt, aki elfordítja az arcát,
és azt mondja, hogy szégyell ránézni, s ő
meg magyarázna valamit, de szó nem csúszik ki a torkán,
úgy el van zárva a járat. Napok ebben a görcsben,
amikor szerda délután megállt a Szilveszter biciklivel
a házuk előtt. Bekiabált, és ő kinyitotta
az ajtót, hogy jöjjön, ha már eddig.
Remegett a keze az utcaajtó kilincsén.
- Apád itthon van? - kérdezte.
- Kint van a kertben, hátul - mondta a fiú.
A kutyák vadul vonyítottak a hátsó
udvarban, amin keresztül kellett menni.
- Harapnak? - kérdezte a tanár.
- Majd megfogom őket - válaszolta a fiú,
és egy pillanatra felvetődött benne, hogy ráengedi
a kutyákat a Szilveszterre, hogy pont míg átér
az udvaron, cafatokra tépik, s hogy elindul egy egész ember
a kaputól és semmi nem érkezik az udvar túlsó
felére, legfeljebb a kutya visz oda egy foszlányt belőle.
Szilveszter becsukta a kertkaput, a kutyák nekivetődtek a
rácsozatnak, vicsorogtak, mintha kiolvasták volna a fiú
gondolatait, hogy ezt az embert el kell pusztítani. Most ért
oda az apához, aki metszőollóval vacakolt a szőlőtőkék
között. Köszön. Kezet fognak.
Először a tanár beszél. Az apa ledob egy
ágat a metszőollós kezével, és mond
valamit. A fiú nézte, a kutyák vonyítottak,
háromszor legalább beszélt a tanár. Mért
mondja el annyiszor, nem értette, mért kell újra és
újra elmondania. Aztán kezet fognak. Az apa marad, a tanár
vissza át az udvaron a lefogott veszett állatok mellett,
föl a biciklire és el.
A fiú rettegve várta, hogy bejöjjön
az apja, és elszámoljon vele a hármasokért,
meg hogy eltitkolta.
Csak vacsorára jött be.
Ettek, és nem szólt semmit.
A fiúnak a félelemtől elszűkült
a torka. Nem bírt enni. Az apa mondta, hogy mennyire sovány,
hogy nem érti ezt a gyereket, már most olyan mintha idegen
lenne, mintha nem az ő fiuk, enni sem akar. Este lett, a fiú
lefeküdt és várta, hogy az apa odamegy, megveri, vagy
üvöltözik vele, ami rosszabb volt, mint a verés,
mert tovább tartott, és nézni kellett végig
az apa eltorzult arcát és a nyakán a kiduzzadt ereket.
Attól félt, hogy egyszer kiszakadnak, és elkezd a
vér, mint a slagból, spriccolni az arcára, a szemébe.
De nem jött.
És másnap sem. Minden este várta. Nem tudta elképzelni,
hogy mit talált ki az apja, miféle büntetést
és mikorra tervezi. Talán a félévi bizonyítványkor,
hogy ő kinyitja a kis könyvecskét, és az apja
nem nézi a többi jegyet, csak ezt a hármast, és
akkor kitör belőle az összes méreg, amit napról
napra gyűjt, mióta ott járt a tanár.
Ahogy beleértek a decemberbe, már reggel is benne
volt a fiúban a rettegés. Ránézett az apjára,
amint reggelizik. Az apa olyan volt, mint máskor. A fiú elképzelni
sem tudta, miféle kegyetlenséget eszelt ki az apja akkor,
amikor a Szilveszter ott jár, mifélét. Azt várta,
hogy nem bírja tovább, és egyszer mégis kirobban,
szíjjal veri meg akár, foltosra üti a testét.
De az apa nem tört ki, evett nyugodtan minden reggel és este,
ahogyan korábban, nem sietett el semmit, várta a végső
leszámolást a fiúval.
Ebben az évben december tizenhetedike volt az utolsó
tanítási nap.
Megkapják akkor a félévi értesítőt
is, mert most úgy lesz, hogy karácsony előtt kiadják,
hadd eméssze a család a jegyeket a téli szünetben.
A fiú tizenhatodikán, ez egy csütörtöki nap
volt, nem ment haza az órák után. Várták
otthon négyig, korán sötétedett és nem
értették, hol csavaroghat, hideg is volt rettentően.
Először az apa szaladt végig motorbiciklivel a falun,
hogy nincs-e itt meg ott, nem ragadt-e le, de nem. Hét körül
fogott hozzá az egész falu a kereséshez, mentek lámpásokkal
keresztül a földeken, ropogott a bakancsok alatt a hó.
Az
apa élen, összetapadt a hidegtől az orrlyuka, néha
elhomályosodott a szeme. Annyira szerette ezt a gyereket. Kisebb
volt, talán azért. Mentek át a tanárföldeken,
éppen a Szilveszterén, amit ősszel fölszántottak,
hogy a halmokat jól szétmállassza a hideg, meg a vizet
is elnyelje rendesen.
Október végén ment el a Szilveszter a fiú
apjához, hogy adna neki traktort a szövetkezet.
- Jani bácsi - mondta a férfinak ott kint a kertben
a szőlőtőkék között - nem lehetne,
hogy a szövetkezet, amikor ott szánt, ráfordulna az
enyémre is?
Az apa nézte a tanárt, ahogy dörzsölgeti
a kezeit. Milyen ócska alak - gondolta, de nem akarta, hogy a fiának
ebből baja legyen, hogy ne kapjon rendes jegyet matekból,
az mégiscsak a legfontosabb, matek nélkül nem mehet
semmire.
- Persze, tanár úr - mondta - majd szólok
a Varga Gézának holnap, hogy az is van még, a magáé.
A tanár köszöngetett, meg elkezdte dicsérni
a szőlőt, a férfi alig várta, hogy elmenjen,
még mondatban volt, mikor kezet nyújtott neki, és
elköszönt. Másnap megszántották a Szilveszter
földjét (egy hold járt minden tanárnak, de neki
már kettő volt, ügyes ember ez a Szilveszter).
Amikor a jegyeket lezárta a tanár, emlékezett
még az ingyen szántásra, meg ez jövőre
is jól jön majd, és a hármasok ellenére
négyest adott a fiúnak, s gondolta, év végén
megadja neki az ötöst.
A gyereket két nap múlva találták
meg, a Cukrász-árok szélvédett oldalában,
akár egy kupac kidobott rongy, olyan volt messziről, amikor
észrevették. Az apa többet nem tudott a feleségére
nézni, s az asszony se őrá. Lassan elfelejtették,
milyen az arcuk, járásból ismerték föl
egymást, ahogy az ügyes hetesek a tanárokat az elszürkült
folyosón.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu