MÁRTON LÁSZLÓ
1. fejezet
Találkozás a Bolondok tornyában
Megérkezik Bécsbe egy hős. Pontosabban: egy regényhős.
Egy magyar regényhős. De Bécsbe, ez egészen
biztos. Az időt illetőleg nem vagyunk ennyire biztosak. Mondhatnánk,
hogy a múlt század végén - figyelembe véve,
hogy már a huszadik is egy elmúlt század. Nevét
egyelőre nem áruljuk el; jellemvonásai is később
kerülnek bemutatásra, ha egyáltalán. Most csak
annyit: tetterős fiatalember élénk tekintettel... De
nem! Így nem jutunk előbbre. Jobb lesz, ha kerek-perec bevalljuk
az igazat: hősünk elképesztő hasonlóságot
mutat a jelenlegi magyar miniszterelnökkel. (Ez azonban csak Budapesten
volna feltűnő. Bécsben úgyszólván
a kutyát sem érdekli. Lehet, hogy éppen ezért
érkezett Bécsbe. Avagy?)
Szép kora tavaszi nap. A Práterben úgy zöldell
a pázsit, mint a félisteni Waldmüller legszebb festményein.
Még csak fél tíz. Az Általános Kórháznál
hősünk leszáll a villamosról. Csak nem az orbánc
ütött ki rajta? Dehogy! Az úgynevezett Bolondok tornyát
akarja fölkeresni, amely a kórház része, s amelyben
az Anatómiai-patológiai Múzeum székel. E múzeum
kanálgyűjteményében található
egy kecses teáskanál, melyet egy bizonyos Johann Hawelka
1910-ben lenyelt, majd - no nem ő, hanem egy szakavatott sebész
kivett. A férfiak nagyrésze nőkre utazik, Hawelka viszont
kanalakra utazott.
Mihez fog kezdeni hősünk e kanállal, a harmadikkal
Hawelka életében?
u
ANTONIO FIAN
2. fejezet
Majd meglátjuk. Először el kell emelnie. Egy ráverőkalapáccsal
- Márton László nyomhatta a kezébe - betöri
a vitrin üveglapját, magához szólítja
a kanalat, és tűnés. Egy-kettőre nyomában
a fél Általános Kórház, főnővérek
és segédápolók, altatódoktornő
és virágárusné, ő azonban, hisz hős,
óhatatlanul egérutat nyer, és el vele, egy izgalmas
üldözési hajsza után, az Ungargasséba, arra
a lélek se jár, ott kifújhatja magát. Csend,
aztán az Ungargasse 6-ban kinyílik egy ablak, előtűnik
egy női arc, "Iván!", kiáltja rémülten,
ő azonban a füle botját se mozgatja. Ivánnak tehát
nem hívják. Az ablak becsukódik, végre jut
időnk, hogy szemügyre vegyük. Hazugság, hogy úgy
néz ki, mint a jelenlegi magyar miniszterelnök. Hogyan is nézhetne?
Aki - a jelenlegi magyar miniszterelnökön kívül -
úgy nézne ki, mint a jelenlegi magyar miniszterelnök,
nem hajtatna-e végre magán azonnal arcászati műtétet?
Ez azonban nem lehet oka ittlétének, különben specialistához,
plasztikai sebészhez ment volna, nem pedig a Bolondok tornyából
emelte volna el Hawelka harmadik kanalát. Egyáltalán,
mit akar ezzel a kanállal, ez az - az ám, ki is? Élénk
szeme Paul Henreidra emlékeztet, hívjuk tehát Lászlónak,
mint a Mártont, csak fordítva, László Viktornak,
igen, ez jó, ez emeli a nézettségi kvótát.
Talán még azt is sikerül elintéznem, hogy Ingrid
Bergmann a Rennweg felől beforduljon az Ungargasséba és
a karjaiba omoljon, tessék csak várni... Nem, mégse:
úgy látszik, nem hajlandó. Ilyenek a nők, örökké
kéretik magukat, hosszas tárgyalásokra pedig most
nincs idő. Peregnek az események, nézzék csak,
ahogy Viktor szomorúan a ház falának dől, és
a kanalát nézegeti. Nem, itt nem nőről van szó,
ez egy sokkal mélyebb mélabú, ennek a hon hiányzik.
Mit művelek én itt, gondolja Viktor, e minden városok
legidegenebbikében, még ha az Ungargasséban is, egy
üres kanállal? Ó, ha legalább valami honiba márthatná,
ha falatnyi hazát tömhetne magába vele? Segíts
rajta te, Garaczi, én nem segíthetek, vége az oldalnak,
de Bécsben ebédidő táján nem lehet gond
felhajtani egy Esterházy-tortát vagy egy somlói galuskát,
vagy legalább egy gulyáslevest.
u
GARACZI László
3. fejezet
A kanál
Evés helyett megpróbálja összeszedni zabpehelyként
szétszóródó gondolatait. Meg lehet-e enni egy
kanalat, amit egyszer már valaki megevett? Ha meg lehet, meg is
kell-e? Ez lenne a feladat? Normális vagyok én? Nem sok idő
maradt a töprengésre, megint kihajolt a nő az ablakon,
és azt kiáltotta, Viktor, idejössz.
Legyünk realisták, mondta magában, mikor lihegve
lassított a Práternél: a kanál nem ennivaló,
ahogy nem lehet éhes se a kanál, és főzni se
tud, és nem énekel. A nemrég elkövetett bűncselekmény
helyszínéhez közeledett. A fákon madarak csicseregtek,
hétágra sütött a nap, kajla felhők merengtek
a nyugati látóhatáron. Minden stimmel, minden az,
ami, állapította meg, a dolgok mögül nem lóg
ki nemlétük csücske. A fű fű, a kék
kék, a nyár nyár. A természetben, akármennyire
bosszantó, nincsen filozófia, nincsen irónia, nincsen
kétely. Egy nyugdíjas bácsi a botjára görbülve
szuszogott a murván a park méla, elhagyott részeként,
mintegy demonstrálva a tételt, hogy a természet felszínes,
pipogya, közönséges, bogaras, elhagyott, ötlettelen
és giccses. A természet egy üres hóbort, egy
fájdalmas csuklás. Balkéz felől egy lila sárkányrepülő
zuhant üvöltve a Duna-csatornába.
Belépett a kórház kapuján, és így
szólt a portáshoz: én vagyok a Viktor, nem bírom
tovább, visszahoztam a kanalatokat.
u
Kathrin RÖGGLA
4. fejezet
de most aztán ácsi, drága garaczikám, ácsi,
mer hogy mi itt egy tévésorozatba volnánk, az meg,
mint köztudott, mindenkiből a legállatibbat hozza ki.
szóval, semmi vissza a kanalat, semmi szánom-bánom
meg újrakibékülés egy kórház személyzetével,
amely mint mindig, most is szálpontosan a médiahallgatók
képére hajaz, de nem ám, akkor már inkább:
nyomás át a sztorival a következő szintre. hogy
a távirati stílusnál maradjunk: eszközszegény
képek fáradságos kiguberálása, a régi
á-ká-há-udvar elégikus megvilágítása.
valaki interjúkat készít egy piackutató intézetnek.
regine!
- ni csak, regine, öreglány, te meg mit csinálsz
itt?
- interjúkat készítek egy piackutató intézetnek.
- interjúkat egy piackutató intézetnek? nahát!
és még?
- na igen, címgyűjtés, reprezentatív csoportok
beszervezése
- és még?
- hát igen, az egyetem elég lassan megy a munka miatt.
- és még?
- hm?
- na, talán nem épp most találkoztál a
viktorral?
- az meg ki?
- ott áll ni, amott a pultnál.
- ja, az, de hisz azt nem is viktornak hívják!
- viktor, vagy nem viktor: milyen volt?
- micsoda?
- hát a találkozás!
- na igen, meg akartam interjúvolni.
- és?
- nem felelt.
- mi, és ezt te csak úgy annyiban hagyod?
- na igen, észrevettem én azt mindjárt: az ilyeneket
jobb nem zavarni, az ilyennek sötét a múltja, jobb,
ha az ember nem faggatózik, tudod már, az a dolog az izével...
- árulj már el nekünk valamit, regine.
- igen?
- ugye, te észak-németországból való
vagy?
- igen.
- az baj.
- hogyhogy?
- na, hát tudod te is, ez itt egy osztrák-magyar rendezvény...
- de én már voltam magyarországon! a balatonnál!
a nyolcvanas években, - most meg arról végzek felmérést,
hogyan fogadják a...
- sajnálom, a sablonokon már túl vagyunk. aztán
egy kicsit jobban is megerőltethetnéd magadat, legalábbis,
ami az akcentusodat illeti. nem csoda, hogy nincs sikered az interjúkkal.
itt senki nem fog válaszolni neked, egész bécs lehúzza
a rolót, ha észak-német szót hall. mi azért
adunk neked még egy esélyt: vissza kell hoznod a történésbe
viktort.
- igen? és mégis hogyan?
- találj ki valamit! csak szerelmi történetet, azt
ne. mer' hogy már azokon is túl vagyunk.
- tényleg azt hiszed, hogy semmi más nem jutna az eszembe,
csak az?
- na, akkor rajta!
u
Terézia MORA
5. fejezet
Se szerelem, se szeretet? Sem, sem. Viktor (ha László,
ha Orbán) nem mondható győztesnek, ami ezt illeti.
Pedig tudja ő (L. Viktor) mi lenne az ő (O. Viktor által)
kiszabott feladata. Magyar férfiak! Uccu, kapjatok el egy nőt
és termeljétek meg vele az ideált! Családonként
három gyereket! Úgy mint én! (O. Viktor!) Szerelem-szeretet?
Az nincs. (O. Viktor iránt.)
De: sajnos L. Viktor iránt sem. Mert: ehhez L.Viktor rossz városban
jár. (Létezik jó város a magyar hősfinek?)
A szerelem-szeretet sztereotip formája nem más: magyar lány,
osztrák [fakultatíve (észak)német] férfi.
És sohasem megfordítva!
Csoda az, ha L. Viktor ilyen körülmények között
üldözve érzi magát? A legtöbb férfinak
szeretett női vannak, de Viktor után a nők csak ablakokból
kiáltoznak lefelé, orosznak szólítják
vagy boldognak, vagy kérdezgetik valami akceptánc-ot illetően,
mi iránt is...? L. Viktor (észak)némettudása
csak addig terjed, hogy "steptánc"-ot ért "akceptánc"
helyett. Micsoda pech! Már megint olyat kérnek tőle,
amihez nem ért: steptánc (L. Viktor) és akceptánc
(O.Viktor).
Viktor, a mi hősünk, a mi (kommunikációs)
győzőnk. Vég nélküli körcselekvések
cserkésze. Ezüstkanalak szájba vágyója.
Szerelem-szeretet vágyója. Semmi, semmi. Mindent vissza/leadott.
Lassabban kell ennek nekiindulni, ismeri fel Viktor a pultnál állva,
magát kifújva, magát szégyellve, magának
(hamis) cappuccinót (hamis) tejszínnel áhítva.
A nagyszájú hőstettígéretek ideje lejárt.
Kilépni, meglépni. (De előbb meggondolni.) Egyiket
a másik után csinálni. És vigyázni,
ki ne fogyjunk a zaftból.
Viktor (egy jobboldali turn után) kilép és elhagyja
az épületet és a benne levő két németajkú
hölgyet, mert csúnyának tartja az épületet
és a hölgyeket, és/mivel nem tud nekik mást nyújtani
csak egzotizmusát, azt meg sajnálná. De elbújni
sem akar, mint hű európai(aspiráns). Hát megkísérli
a következő (meg)lépést.
Exotic cruising lane. Vissza a Narrenturmba. Küklopszok, szirénbébik,
hatujjú szeráfgyermekek, kannibál ikrek. Egy egész
ezüst (műtős)készlet befér az ember szájába.
Minden hős pontosan egy ilyen helyen kell, hogy kezdje útját.
Ezt jól látta Viktor, csak aztán rossz vitrinbe nyúlván
rossz kanalat ragadott meg. Most elragadtatva áll ott, egyrészt
saját hiányzó különlegessége, másrészt
különleges tökéletessége előtt (akár
O.Viktor vonásait hordja, akár nem), és (most már
szégyen nélkül de azért borzongva) arra a plakátra
gondol, amit az évszázad valós végén
(tehát tíz évvel korábban) szülővárosában,
Budapesten, látott, miszerint: ISTENNEK TERVE VAN VELED!
Ekkor Viktornak végre eszébe ötlik, ha nem is az
Istenhez vezető út, de legalább egy másik lehetséges
menedékhely: osztrák barátja címe.
Ez ajtónyitására a következő tördelt
szavakkal válaszol: "Alle Figuren in der Geschichte sind katholisch
und haben Humor."
Na doschauher, mondja erre Jungwirth, az osztrák barát.
[(Észak) németül úgy mondaná: Du schon
wieder. Hát már megint te vagy az.]
u
Andreas JUNGWIRTH
6. fejezet
Mér' vagy ennyire meglepődve, kérdi tőlem
László Viktor, hát nem örülsz? Viktor, mondom,
te jó Isten, Viktor, de hisz' ez őrület, hogy éppen
most jársz erre, szóval, hogy éppen most csöngetsz
be, amikor nekiültem, Viktor, hogy rólad (Jungwirth kis ideig
tétovázik) - most nem is tudom, hogy beengedjelek-e, vagy
inkább ne, vagy hogy jobb-e, ha mellettem ülsz, miközben
rólad írok, vagy pedig az a jobb, ha egyáltalán
nem írok rólad, mert legyünk őszinték,
ahogy eddig viselkedtél, úgy értem, először
elloptad a kanalat az izéből, a Narrenturmból, aztán
meg loholsz az Ungargasséba, ott meg... tudom, nem a te hibád,
hogy az Ingrid Bergmannt kérdezték meg, befordulna-e a Rennwegről
az Ungargasséba, persze, hogy jobb lett volna, ha az Ingeborg Bachmannt
kérdezik, aki, ugye, az Ungargasséban lakott, a Bachmann
azzal a csirkebelezésre termett kezével, te erről természetesen
nem tehetsz, apropó, éppen most hoztam egy grillcsirkét
a Wienerwaldból, még alufóliába göngyölve
lapul a konyhában, és nem azt olvastam, hogy éhes
vagy, várj csak, ne, ne ácsorogj már itt, ülj
csak le nyugodtan, fáradt lehetsz, én viszont gyorsan utánanézek,
tudom, hogy olvastam valami evésről - ez az, megvan, a második
oldalon, itt áll feketén-fehéren, egy Esterházy-tortát,
vagy somlói galuskát, vagy legalább egy tányér
gulyást, de ha jó neked a grillcsirke is, akkor most megesszük
szépen a grillcsirkét, az irdogálást meg abbahagyom,
amíg befejeztük az evést, de tudod mit, amíg
én még egyszer berakom a csirkét a sütőbe
és csinálok hozzá fejessalátát, te lemész
és hozol két szelet Esterházyt desszertnek, adok neked
ötven schillinget is, de mielőtt lemész, mutasd meg már
a kanalat, a kinek a, kinek a, pillanat, meg ne mondd, megint utána
kell néznem, á, megvan, a Johann Hawelka kanalát,
szóval, add csak ide, add már, ilyet nem minden nap lát,
na meg kézbe se vehet mindennap az ember - jaj, de gyönyörű,
igazán gyönyörű - ugorj le gyorsan, rögtön
szemben van egy Aida, ott kapni a legjobb Esterházy-tortát
egész Bécsben.
A Viktor egész idő alatt nem szólt egy szót
se, a kanalat azonban itt hagyta és végre lelépett,
én pedig leülök az íróasztalhoz, és
eszem ágában sincs, hogy megosszam vele a csirkét,
fejessalátám pedig eleve nincs itthon, és ha majd
mindjárt megint csöngetni fog, akkor belemondom neki a visszabeszélőbe,
hogy kopjon le, az Esterházy-tortát kenje a hajára,
és eszébe ne jusson arra gondolni, hogy bármikor is
viszont kívánom látni, és áldom az időket,
amikor még a Balatonhoz jártam a szüleimmel, és
ahogy engedtük a keletnémeteknek meg a magyaroknak, hogy menjenek
egy kört a Mercedesünkkel, és cserébe meghívtak
ebédre, és majd megkérdem tőle, emlékszik-e
még rá, amikor a nyolcvanas években a magyarok Bécsbe
jöttek, és teleszarták a Mariahilfer Straβe kapualjait,
és azt fogom mondani neki, ugye, valami egész mást
képzelt el katolicizmus meg humor címén, de hogy a
katolicizmusban meg a humorban éppen az a szép, hogy a katolicizmusnak
semmi köze a jósághoz, és a humornak semmi köze
a nevetéshez. Ezt jegyezze meg egy életre, most viszont tűnjön
el. Aztán kimegyek a konyhába és megeszem a csirkét,
desszertnek pedig egy Jogurellát, benne egész szem eprekkel,
a kis ezüstkanalával a, hogy is hívják, most
még egyszer utána kell néznem, micsoda baromság,
megvan: a Johann Hawelkának - aztán..., tessék, csöngetnek
-, apuskám, Jungwirth, most aztán legyél olyan kemény
és aljas, ahogy elhatároztad, de amilyen soha nem szoktál
lenni, mondom magamnak, aztán: igen, üvöltöm a kaputelefonba,
ki az? Orbán Viktor, engedj be, Jungwirt! gondoltam, benézek
hozzád, hoztam Esterházy-tortát. Orbán?, kérdezem,
nem László? Hát már nem ismersz meg?, kérdezi
a Viktor. De, de, dehogynem, aztán elakad a szavam, és megnyomom
a kapunyitó gombot.
u
PARTI NAGY Lajos
7. fejezet
(az álkanál)
Hawelka harmadik kanala tehát nyakig Jogurellában egy
konyhaasztalon, amivel a magyar miniszterelnök alteregóját
nem akarnám kikerülni, mindenkiben van kisebb-nagyobb darab
orbánviktor, én a bennem lévőt eléggé
utálom, szavazó honfitársaim többsége
ezzel nem így volt anno urnája magányában,
lelke rajta. Lelkünk.
Egyébként, ahogy az lenni szokott, a portás marad
a slamasztikában, és nem érti, hogy megint mit nyomtak
a kezébe. Ácsorog a fülkéje előtt, kicsit
sápadtka mellékszereplő, épp elül a helikopterzúgás,
egyik kezében a sapkája, a másikban pedig - hát
igen, a vak is látja, hogy ez egy álkanál. A légvonat
még megzörgeti a rendőrségi felhívást
a fülke ablakán, miszerint a nyomravezető komoly jutalomban
részesül, azután csend lesz.
Az történt, hogy az ebédidő kezdetén
belépett a hivatalos helyiségbe egy fiatalember, s így
szólott mosolyogva: "Polgárok, visszahoztam néktek
a kanalatokat! Ekkora kanalat hoztam vissza néktek!" S mutatván,
hogy mekkora kanalat hozott, szélesre tárta a két
kezét, melyekkel rögvest fel is repült a lelkesen köröző
helikopterig.
Egy Általános Kórház portása sok
mindent látott életében, még akkor is, ha a
Narrenturmban csupán egyszer járt, akkor is szabályosan
rosszul lett, sikoltozott éjjel az ágyban, s háromszor
fel kellett kelnie, hogy a tükör előtt megnézze,
nem nőtt-e még egy feje.
De ekkora kanalat Adler úr még nem látott. Egy
öblös, üres félméteres merőkanál
alumíniumból, átkötve háromszínű
szalaggal. Négy kiló, legalább. Kopjafamintás,
matyóbetétes.
Hé, kiáltotta a portás magasba, hé, ez
nem az a kanál tetszik lenni!
De a fiatalember csak emelkedett, s azt mondta, mától
ez az a kanál, s még azt, hogy nincs más kanál.
"Nincs más kanál, nincs más kanál", skandálta
az angyalok kórusa, mely ott lógott nagy necchálókban
a helikopter két oldalán, csak úgy fújta a
szél a kis, szorgalmas tollukat.
De hát nincs olyan őrült, aki ezt egyszerre lenyeli,
kiáltotta a portás. Hát micsoda fékevesztett
keresztmetszet kell ehhez?!
Gyakoroljon, kiáltották az angyalok, semmit sem adnak
ingyen!
Hogy gyakoroljon, ha rég halott, kiáltotta a portás,
és elhúzta a homloka előtt a kezét, egyszerre
mutatván, hogy Hawelka bolond volt, s hogy ilyen hülye angyalokat
ő még nem látott.
Na látja, Hawelka a múlté, zúgták
az angyalok, s ez igaz is volt.
Azóta ott áll a portás az ajtóban, tanácstalan
és csalódott. Nézi a plakátot a rendőrségi
felhívással, s jön föl benne a düh. Lassan
elkezd a Hawelkára haragudni. Hogy a hülyének mért
nem volt szélesebb a torka. A gyomra. Tényleg, miért
nem gyakorolt többet? Miből állt volna? Semmiből.
Úgy is van, igaza van ezeknek, akik itten elszálltak neki.
Mert ha nem így lett volna, ahogy volt, akkor ő most fölvehetné
ezt az összeget, lenne újságcikk, kis ünnepség,
pezsgő. Így meg mi van? Semmi. Nincs olyan fazeka az asszonynak,
amelyikbe ez beleférne.
A kisember mindig így jár. S ki ennek az oka? Na ki?!
A Hawelka.
A hawelkák, kiáltja Adler úr, s akkor nagyot csap
a súlyos álkanállal a porta nyeszlett asztalára.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta