TANDORI DEZSő: Egyszerűen elkezdem. Ültem egy parkban
- nálam volt a könyvem - és olvastam, ahogy Franciaországban
a zsokék is az utolsó méteren erősítenek
rá; hogy mit is kéne olvasnom - nem tudtam. Cetlimű
- (mutatja a cédulákat a könyvben) - itt vannak ezek
a cetlik. Ez az én cetliművem! De ez túl kevés
volt nekem. Akkor hát mi legyen? Körülnéztem, és
ott volt egy jelzés - nem nekem, hanem az autóknak.: "Parkolni
tilos". Felugrottam a nyitott könyvvel, és futni kezdtem. Akkor
megláttam egy másik másik táblát, ezen
az állt: "Kezdet" - itt volt a parkolás vagy nem parkolás
kezdete. (szünet) Ez a művészet nagy kérdése:
elkezdeni vagy nem elkezdeni. (nevet) Gondoltam, valahol el kell kezdenem.
És mivel a könyvem nyitva volt (kivesz egy könyvjelző
cédulát): itt az első cédulácska! - itt
fogom elkezdeni - egy mondat közepén voltam. (Olvasni kezd.
Abbahagyja.) Ezek evidenciatörténetek. Ez azt jelenti, hogy
történik valami, amiről nem is álmodtam, és
amikor megtörtént, ez a legtermészetesebb dolog a világon.
(Folytatja az olvasást. Megáll.) Tegnapelőtt egyedül
voltam otthon - a feleségem a kutyánkat vitte sétálni
- és arra gondoltam, mindjárt 60 éves leszek, jön
a születésnap, meg minden! - nincsen semmim - és akkor
arra gondoltam, milyen szép is volna, mint Utrillo, az utolsó
20 évben modellvasúttal játszadozni odahaza - csak
valamivel jobb elmeállapotban és nem olyan istenfélően.
És bekapcsoltam a televíziót, és az első
szó ez volt: "A kisvasúttal..." Így megy ez, - nem
tudom, ki kit befolyásol. (Folytatja az olvasást. Megáll.)
Ezek utalások az első verseskötetemre, "Töredék
Hamletnek". Hogyan juthat el valaki a lovakhoz, akinek az első versei
a "Töredék Hamletnek" címen jelentek meg? Sose tudom
eldönteni, soha! (Folytatja az olvasást. Abbahagyja és
feláll): Most jön a konkrét költészet! (Megkerüli
az asztalt, és megmutatja a közönségnek a nadrágját):
Ezt az Önök kedvéért vettem föl, a szép
szürke nadrágomat... (Mutatja a foltokat): Egyszer Vincennes-ban
láttam szétesni a Végtelent. Két lócitrom
formájában. És mondá az Úr: "Megmutatom
neked a világot egy maroknyi porban". Miután vesztettem a
versenyen, láttam két szép lócitromot. Tiszta
erőből sütött a nap, és a szemem előtt
egyszerre csak ez a szép alakzat - a végtelen jele, a fekvő
nyolcas - szétesett. Akkor éppen ez a nadrág volt
rajtam. (Visszamegy az asztal mögé és leül) Ez
a kordnadrág, ez volt rajtam, amikor még ittam. Amikor rettenetesen
ittam: ittam, ittam, ittam, ittam! (Folytatja az olvasást. Félbehagyja,
és az asztalon előtte lévő vekkerre mutatva mondja
el az utolsó evidenciatörténetét.)
FERDINAND SCHMATZ Tandorihoz: Kölcsönadod a vekkeredet? (felolvas)
LUCAS CEJPEK: Ferdinand Schmatz és Tandori Dezső együtt
írtak, pontosabban egymás után, az "Odüsszeia"
újraírására Walter Grond által 1995-ben
kezdeményezett projektben. ("Absolut Homer. Die Akte Odysseus")
(Ferdinand Schmatzhoz): A lobofágok fejezethez te Líbiába
utaztál, anélkül, hogy megérkeztél volna
oda.
SCHMATZ: Nem azért utazunk, hogy megérkezzünk!
CEJPEK Tandorihoz: De te a Küklopsz-fejezetet Tuniszban írtad?
TANDORI: Igen, én voltam Tuniszban.
CEJPEK: Azért kérdezem, mert 11 évre bezárkóztál
Budapesten.
TANDORI: Igen, erről nem tudtam felolvasni.
CEJPEK: A madaraiddal éltél, és ezek a szövegeidben
is előjönnek, a madárnevek, amelyek visszatérnek
a versenylovak neveiben.
TANDORI: Szpéró, a verébkirály, a lóverebek
királya - Eliotnál rengeteg verebet fordítottam -
Amerikában, a keleti és a nyugati parton mintegy tizenhét
verébfajta él. És Angliában vannak lovak, amiket
verebek után neveznek el: Oarsparrow, Foxsparrow, Reedsparrow -
ezek mind lovak. Az univerzum, az egész élet egy hatalmas
összefüggés. Oarsparrow, Foxsparrow - mit csináljak?
Melyikre fogadjak? Fogadjak-e egyáltalán? Inkább csak
szeretni a verebeket és gondolni rájuk! És akkor Lucas
azt kérdezi, hogy ez mind valóban így volt-e! 1977-ben
jött az első nőstényveréb hozzánk,
de azt nem tudtuk megmenteni. Amikor meghalt, tudtam - ez valóban
valami középkori volt - mint egy lovag, úgy indultam
el és mondtam: "Hazahozok egy fiókát". És valóban
találtam egy fiókát, ez volt Szpéró
- a veréb angol neve után. És tizenegy évet
élt, és tizenegy évig nem utaztam. Most megint van
egy tojó verebem, másfél éves, és Rudi
- Rudi már 13 éves - , és mivel én már
60 vagyok, továbbra is így fogom élni az életemet,
hogy időnként elutazom két-három napra Bécsbe
vagy öt napra Londonba vagy Párizsba. Ez az egész történet.
De ez már megtalálható a 14. századi francia
költészetben, a "Trisztán és Izoldá"-ban
is megvan a verébmotívum, úgyhogy jó társaságban
vagyok! (nevetés)
CEJPEK: A felolvasás során említetted első
verseskötetedet, "Töredék Hamletnek", amelyet 30 évesen
jelentettél meg, és azóta idézel minden könyvedben.
TANDORI: Igen, ez így megy tovább.
CEJPEK: Akárcsak Beckett, mert abban az évben születtél,
amikor a "Murphy" megjelent.
TANDORI: Én fordítottam a "Murphy"-t.
CEJPEK Schmatzhoz: Te is idézted Beckettet a könyvedben:
"rosszul látni, rosszul
mondani" (?), (Tandorihoz is) hogy rátérjünk
arra, ami összeköt benneteket!
SCHMATZ: Na jó, az idézet Beckettől való,
de ez egy Wittgenstein-mondás kifordítása.
TANDORI: Ó!
SCHMATZ: És ez is összeköt minket.
TANDORI: Ez nagyon szép.
SCHMATZ: Dezső úgy nevezi Wittgensteint, hogy Witti, és
Oswald Wiener - ez egy másik kapcsolat - legutóbbi könyvében
Wittgensteins szintén Wittiként szerepelteti.
TANDORI: Ezt hallottam. Amikor az első verseket írtam,
ez 1960-ban volt - ezek rövid, filozofikus dolgok voltak és
koanok, akkor még nem voltam biztos abban, hogy ezek a szövegek
versek-e. Még ma sem tudom - hálistennek ezt megőriztem
magamban, a kételyt! - , hogy az, amit írok, regény-e.
És Witti azt mondta, hogy filozófiát voltaképpen
csak költeni lehetne.
CEJPEK: Innen lehet a "Hosszú koporsó" mottóját
megérteni: "Ebben a könyvben nincs írva semmi" - legalábbis
semmi személyes.
TANDORI: A végén található két rajz:
jobbra egy kismadár kereszttel: a t, ez egy kereszt, és a
d mint egy sírkő. Ez a nevem, nem tehetek róla. (nevetés)
A baloldalra azt írtam, mint egy gyászjelentésre:
"Elég volt a koncentrálásból, Uram." Mintegy
két és félezer ív prózát fordítottam
le - így él egy író Magyarországon,
ezért is kószálok olyan szívesen, ha Párizsban
vagyok Lilas-tól St. Clou-ig, és mindezt gyalog! Tehát
ezt írtam: "Elég a koncentrálásból,
Uram! Szeretnék végre egy kicsit szétszórt
lenni, mint a madaraim a hegyoldalban".
SCHMATZ: Pedig a szétszórtság nem jelenti a véget
- lehet kezdetnek is tekinteni. Mert mindig újra nekifutsz, hogy
a végére jussál, és mindig mellémész.
(?) Sose jutsz a végére.
TANDORI: Nem.
SCHMATZ: "Ebben a könyvben nincs írva semmi" - ez egy kissé
kokettál.
TANDORI: Ezt nem akartam.
SCHMATZ: Mint az, hogy "Hülye, aki elolvassa". Kaptam egyszer
egy ilyen lapot, és mindig újra elolvasom. (nevetés)
CEJPEK: Számomra ez az olvasás felfogásával
függ össze. Tandorihoz: Meg voltam lepve, hogy egyáltalán
felolvastál valamit. A te estjeidet mindig performance-ként
éltem meg. Innen értem meg a cédulaművedet is,
amit valahol úgy jellemzel, hogy cédulákat írsz
le, amelyeket tudsz kívülről. Schmatzhoz: Miközben
te meg egy olvasókönyvet írtál, ami a Mallarmé-féle
"Cselekvés, megismerő munka, építőkő"
a te radikális interpretációdban, hogy "a megírt,
kimondott és elgondolt dolgok materiális tere" legyen.
SCHMATZ: Ez minden könyvre érvényes. A kihívás
írás közben - ezek a gondolkodás, érzékelés
és észlelés terei, amelyeknek az ember megpróbál
formát adni.
CEJPEK: Hogy az olvasónak matériaként bocsássa
a rendelkezésére.
SCHMATZ: Igen.
TANDORI: Ha a verebeimmel beszélek, veled megyek, "a szavak
mezőinek egy pontosan strukturált bozótjába",
ilyenkor a te nyelvedet beszélem -
SCHMATZ: A fülszöveget olvastad fel!
TANDORI: a szeretteimmel, a dzsungelnyelvet.
SCHMATZ: Igaz, hogy ezt is én írtam...
TANDORI: Felolvastam egy versedet a kisverebeknek!
SCHMATZ: Spatz és Schmatz, ez rímel, (nevetés)
és Ferdinand - Pferdinand, ezzel meg is volnánk! (nevet)
CEJPEK: Talán maradhatnánk a materiális térnél:
a köröm motívuma például, amelyet a felolvasásodban
"letéptél" , mégpedig szó szerint.
SCHMATZ Tandorihoz: Ami engem veled öszszeköt, az talán...
(a közönséghez): Ha nem olvasták a könyvét
- a felolvasásból ezt nem vehették ki - a rejtett
struktúrát a könyvben, ami végigvonul Tandori
Dezső minden könyvén. (Tandorihoz): Ez a hiányzó
befejezéssel is öszszefügg, hogy nálad soha nincs
az az érzésem, hogy itt kezdődik egy szöveg és
itt ér véget - visszatérnek ugyanazok a motívumok,
a szavaknak ugyanaz a sora - és persze ez is egyfajta tér-
és időtechnika. Amikor Londonról és Párizsról
beszélsz, ez persze vonatkozik a városokra, de ugyanakkor
van egy olyan összefüggése is, ami csak a szövegben
található, és ott nyit meg egy teret. A "dschungel
allfach" is szemlélhető így, virtuálisan, ezt
is mondhatnánk, ha a stabil valóságkép szétesik,
és a részek egy új valóságot képeznek,
idézőjelben, amely hihetetlenül sűrűnek hat,
de állandóan megrendül.
CEJPEK: Szeretnék kitartani a "matéria terének"
fogalmánál - a "hely olvasása, fölébe
hajolva" részben elővezetsz minden szót, amelyből
a nyelvi teredet felépíted.
SCHMATZ: Igen. De eközben nemcsak egy szigorúan strukturált
anyagkezelésről van szó, hanem ennek az anyagnak a
saját és az emlékezetbeli észlelési
mintára való visszahatása is egészen lényeges
szerepet játszik.
CEJPEK: Ami a vezérmotívumokat illeti: A narancs, amely
ott van a "dzsungel"-ben középen,...
SCHMATZ: Bocsánat, csak azt akartam mondani: A hold is egy ilyen
vezérmotívum,...
CEJPEK: ...az ég kékje és a levelek zöldje
között...
SCHMATZ: ...és a köröm, a köröm holdja.
CEJPEK: A "BALIBI"-ban (felemeli a "BALIBI (oder: kau der welsch)"
és a "dschungel allfach" című köteteket) már
kontrasztban áll a zöld és a narancs, és az indonéz
elem is megtalálható, a "dzsungel"-nyelv megkettőzései:
"fafa", "házház", "időidő".
SCHMATZ: Ez az indonéz többesszám-képzés:
két egyforma szó egymás után adja a többes
számot. Ez persze valami gyönyörű dolog!
CEJPEK: Az "Odüsszeia"-fejezetedet is újraolvastam, és
itt is rábukkantam a narancsra: A fiatal nő az utazási
irodában "egy kerek, érzéki narancsra" emlékeztet.
SCHMATZ: Na ja. (nevetés) Most rajtakaptál! Ezt mindig
is ki akartam húzni! (nevetés) Ez az idézés
átka!
CEJPEK (nevetve): Ez a kép "gondolatokat indított meg
bennem arról, hogy ő annak idején hogy megindított".
(elkomolyodva) Az idézet esetében a kép általi
tapasztalat utólagos intenzívebbé tételéről
van szó - "Ott / most és azután", ez a "dzsungel"-könyved
első része.
SCHMATZ: Igen. És a közvetlen tapasztalásnak ez
a mozzanata az elején nekem nagyon fontos volt. Ez volt nálam
az első ösztönzés arra, hogy extrémebben
kezeljem a nyelvet, mert az volt az érzésem, hogy a saját
leírásaimmal vagy az eddig adott leírásokkal
nem férek hozzá a most-helyzethez. Gerhard Rühm azt
mondja: "Most van mindig". Én azt mondom: "Most soha nincs". És
éppen e két pólus között játszódik
le minden. Megpróbáltam, ahogy ez az irodalomtörténetből
is kiderül, a nyelvvel kísérletezni, és más
szavakat találni, más szintaktikai mintákat, hogy
elérjem ezt az állapotot. Ezt most újra elővettem,
és a "Most" formulával láttam el. Megpróbáltam
a pillanatnyinak a szilánkszerű és momentán
(?) helyzetét rövid szavakkal, szóképekkel és
szózuhatagokkal befogni. És azután volt egy másik,
második verzióm, - ebbe véletlenül botlottam
- amelyik inkább leíró, és azt gondoltam magamban:
Ez egy másik vers! Ez nem a rövid most-változat interpretációja,
de vonatkozik rá, és kiírja magát belőle
- egészen a prózai szövegig, és egészen
a következő fejezetig, ahol az egésznek a különböző
részelemeit vagy újraköltöm, vagy szavanként
veszem be.
CEJPEK Tandorihoz: Az idők keverése nincs meg nálad,
mert neked az élet egy versenyfutás: a start és a
cél között minden körbefut, de adott irányban.
A magyarban van egy kifejezés, amely összekapcsolja a lóversenyt
az idővel.
TANDORI: "Nem lóverseny ez!", azt jelenti "Hagyj rá időt
magadnak!" Első lovas könyvemnek az a címe: "Nem lóverseny!".
A másodiké: "Vissza a sírból". De amit még
mondani akartam: talán irodalomelméletileg is érdekes,
amit itt csinálunk. Először olvastunk, és ez valami
kerek volt. Megoldottunk egy feladatot, és most beszélünk
a dolgokról. Ez az irodalomnak két lehetősége,
és ezeket talán integrálni kellene, az ilyet az ember
mindig a következő műben próbálja meg. Felolvasás,
aztán beszélgetés, ez egyesítve, majd kettővel
osztva - ezt Musillal mondom, nem olyan mechanikus-racionalisztikus módon,
bár én, mint mindenki tudja, megrögzött racionalista
vagyok.
SCHMATZ: Igen.
TANDORI: Erről van szó. Ezért olyan nehéz
velem! De talán érdemes volna elgondolkozni azon, ami itt
történt - ezen is érdemes elgondolkozni.
SCHMATZ: Most és utána.
CEJPEK Schmatzhoz: Mivel az előbb utaltál a "dzsungel"-variációkra:
megpróbáltam a dupla oldalt komolyan venni.
SCHMATZ: Ez így is van kitalálva.
CEJPEK: Baloldalt "villám, most" és jobboldalt "látni
a villám utánját" - aztán a szöveget balról
jobbra olvasni, sorról sorra, ez azt jelenti, hogy két hangon
olvasni. Ennek persze az a hatása, hogy a szóismétlések
és a változatok eltolódnak, ami által az összefonódás,
vagyis a dzsungel formája keletkezik.
SCHMATZ: Ha ezt összekapcsoljuk az evidencia-fogalommal, akkor
a "dschungel allfach" költői kísérlet evidenciák
előállítására, amelyek nem az ún.
valóságból vannak véve (Tandorihoz) bár
a te valóságod sokkal homályosabb, mint itt ez a költői.
TANDORI: Igen.
SCHMATZ: És itt se világos: Volt-e ott? ő, a férfi?
Vagy a nő? Voltam-e ott? Voltam ott, de ott nem írtam semmit.
CEJPEK: És utána? Hogyan írtad meg a könyvedet?
SCHMATZ: Vannak vázlatok, de ez most nem érdekes.
CEJPEK: Mert azt mondtad, hogy variációkra bukkantál,
mégpedig véletlenül.
SCHMATZ: Az volt a probléma, hogy egyfajta lebegő fogalmiságot
találjak, amelyek új öszszeállításban
például a városra is vonatkoznak, vagy a férfira
és a nőre, vagy a pálmára vagy a tigrisre -
tehát a jelentés szempontjából nyílt
mezőket találjak, ahol a fogalmak, ha összeírjuk
őket, egy egészet adnak ki, amely természetesen soha
nem lehet egy egész.
CEJPEK Tandorihoz: Ami nálad sokszor anekdotikusan hat, a köznapi,
triviális dolgok - én például nem tudtam, hogy
szereted a Heavy Metalt és Quentin Tarantinót - Tarantinót
úgy hívod, ő a te Pulp-Becketted...
TANDORI: Pulp-Beckett, igen (nevetés) a "Reservoir Dogs", nem
a nagypolgári "Pulp Fiction", az nem érdekel engem, de a
"Reservoir Dogs!"
CEJPEK: A kutyákra gondolsz a címben?
TANDORI: Azokra is.
CEJPEK: Te mindent jelentéssel telítesz.
TANDORI: Ez is egy csapda! Valamit abszolutizálsz, aztán
eltelik két nap, vagy felébredsz reggel, és azt mondod:
Ez nem is volt olyan fontos! Evidenciatörténeteket csinálunk,
amelyek fontosnak tűnnek nekünk, és a végén
minden anekdotikus. Valamikor, nem tudom, talán száz év
múlva eldől, hogy valami tényleg fontos-e. Nagyon jól
hangzik, amikor Oscar Wilde azt mondja: "Vagy a tapéta, vagy én.
Kettőnk közül az egyiknek el kell tűnnie". (nevetés)
A td olyan, mint egy sírkő, és én csináltam
egy tapétát csupa td-ből, úgy festenek, mint
egy folyó, és azt írtam alája: "Hérakleitosz
meglátogatja Oscar Wilde-ot".
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta