LUCAS CEJPEK (Kukorelly Endréhez): Felolvasás közben
észrevehető volt, hogy a könyved (A Memória-part)
nem ugyanaz magyarul és németül. (Seidler Andreához):
Amíg Endre olvasott, keresned kellett a megfelelő helyet a
fordításodban, mert a szövegek másként
vannak elrendezve - a magyarban betűrendben - és vannak eltérő
szövegek is.
KUKORELLY: Nagyjából mindig elégedetlen vagyok
azzal, amit csinálok. Ha eltelik egy kis idő, csak akkor kezdem
látni a hibákat a szövegben, és akkor nem bírom
ki, muszáj átdolgoznom vagy átírnom a szöveget.
Némiképp irigylem azokat a kollégáimat, akikben
nincs meg ez a vágy. Van olyan író, aki állandóan
átírja a szöveget, mások lezárják,
nem törődnek tovább vele. Ez két fajtája
a frusztráltságnak.
CEJPEK: És átírsz egy olyan szöveget is,
amelyik német változatban kerül vissza hozzád?
SEIDLER ANDREA: Na igen, korrigálólag belenyúl
a fordításba, mondjuk így.
KUKORELLY (németül): Szegény Andrea! (nevetés)
CEJPEK Seidler Andreához: Azt mondtad, hogy a fordításod
alapján az eredetit olymódon alakítja át, hogy
a szöveget mindig újra kell fordítanod.
SEIDLER A.: Igen. De nem tudom, hogy ez magának a fordításnak
a hatása-e, vagy egyszerűen egy olyan folyamat, amit végigcsinál.
Nagyon sokáig kerestünk kiadót, és mire én
az eredetit lefordítottam, Endrét elfogta a türelmetlenség,
és átírta a könyvet, kivett szövegrészeket
- ami egy fordító számára persze probléma.
Ha Endre azt mondja, hogy egy-két sort megváltoztatott, akkor
a fordítónak az egész szöveget újra át
kell néznie. Ezek mégiscsak nagy átrendezések.
Elsősorban, azt hiszem, a szövegek kiválasztásáról
van szó, nem?
KUKORELLY (németül): Igen, elsősorban.
SEIDLER A.: Átrendezte és bevont más szövegeket
is, újabb szövegeket ebben a német változatba.
KUKORELLY (németül): Két új szöveget.
MARGRET KREDL: Tehát arra kényszeríted a fordítódat,
hogy végigcsinálja veled az átírás és
átdolgozás mozdulatait?
SEIDLER A.: Igen.
MARGRET KREIDL: Ugyanazzal a frusztrációval?
SEIDLER A. nevet: Ugyanazzal a frusztrációval. (nevetés)
CEJPEK: A kiválasztás, amit együtt végeztünk
el erre az estre, mindenesetre meg kellett, hogy mutassa: vannak olyan
sorozatok, mint "A Memória-part", a címadó szöveg,
amely további kisebb szövegekre esik szét, amelyek számozva
vannak, vagy az "Álom út", ahol az egyes részek számozva
és datálva vannak - a szövegek itt a bejegyzés
kronológiáját követik. (Kukorellyhez): Lehetne
a könyvedet úgy is tekinteni, mint egy jegyzetfüzetet,
és az írásodat mint jegyzetek állandó
átírását?
KUKORELLY: Ami engem az írásban foglalkoztat, amire a
szövegeimmel törekszem, hogy ezeken a pillanatfelvételeken
keresztül képet kapjak önmagamról. Nem látok
más lehetőséget a saját én feltárására,
mint az írást - vagy festést, zenét, ilyesmit
- és minden struktúrának, amelyet egy író
felépít, az ő lelki struktúráját
"kell" tükröznie.
CEJPEK: Ezt azt jelenti, bocsánat, hogy közbekérdezek,
hogy a könyved önarckép volna, work in progress, olyan
könyv, amelyet állandóan át kell dolgozni. Tehát
nem több könyvet akarsz, hanem voltaképpen csak egyetlen
egy könyvet?
KUKORELLY: Itt nem annyira a könyv dimenziójáról
van szó, hanem arról, hogy egy szövegben, mindegy milyen
kicsi vagy nagy, magamra ismerek-e. A változtatások abból
adódnak, hogy eltelik egy kis idő, újra megnézem
a szövegeket, és érzem, hogy valami nem stimmel. Nem
fontos sokat írni. Elég keveset írni ahhoz, hogy a
kép megjelenjen, de ezt a keveset addig kell javítgatni,
míg az ember rá nem ismer benne, mint egy tükörben
a saját lelki szerkezetére.
CEJPEK(M. Kreidlhez): Nálad is egymásba nyúlnak
a legkülönbözőbb szövegsorozatok, de a könyveid
"képeiből" kialakul egy olyan kép, amely - még
a ma felolvasott "A családom" című képsorban
sem, ahol a saját keresztnevedet használod - nem akar önkép
lenni, és nem is lehet az. Az önarcképek a könyvedben
mind a készen talált dolgok hártyáján
működnek, idézet valamennyi.
KREIDL: Igen, az idézet az alap. "A családom" esetében
Paula Modersohn-Becker képcímei azok, amelyekből a
családomat vagy a rájuk vonatkozó emlékeket
összeállítom. Ez az én stratégiám
az önéletrajz elkerülésére azzal, hogy fikcionalizálom.
A lelket nem szeretném látni. (nevetés)
CEJPEK: A "Minden részletében" című könyved
címével, azzal, hogy ez áll az írói
neved alatt, magadat ígéred önarcképként:
"Margret Kreidl: Minden részletében". Az első könyved
címe "Királynő vagyok. Fellépések", most
meg egy "Katalógus"- tulajdonképpen ez az alcím, amelyik
visszaveszi az önarckép ajánlatát.
KREIDL: Az egész könyv játék azzal, hogy
mi az én: az én a szövegben és az én,
amelyik ír. "Az arcom" például nem az, amit akkor
látok, amikor tükörbe nézek. Néztem a nőknek
szóló folyóiratokat, és ott ilyeneket láttam,
hogy "Az én okos arcom", "A szexi arcom", "A természetes
arcom", mint előírásokat, hogyan nézzen ki az
arc, ha társaságban hatni akar. Privát arc nem létezik.
CEJPEK: Önmagadról írni harmadik személyben,
ez adja a mozgást a "Képekben", amelyek a könyvedet
strukturálják, hat "Kép", amelyek az egész
könyvben elosztva az emlékezés munkáját
bemutatják. Egy névtelen nő emlékezik a múltjára
egy másik nővel, miközben az idegen leírása
mindig súrolja az önleírás határát,
ő és Én. (Kukorellyhez): És ezt látom
nálad is, a "Memóriapartban", ezt a distanciálódást
önmagadtól a leírásban, ő és Én
ilyen váltogatását.
KREIDL: Hogy mindig újra kibillen, ez Endrénél
is így van. (Kukorellyhez): Nálad ehhez még hozzájön
az ugrálás az idők között, jelen - múlt,
félmúlt - jelen, ami egy beleugrás, közvetlen
belemenés az emlékezetbe. És ami olvasva is így
hat.
CEJPEK: Ez a drámai mindkét könyvben. Te is ugrálsz
a "Képeidben" az idők között. És a "Fellépések"
sorozatban az állandó váltogatás a személyleírás
- ami nálad a cselekvés és a ruházat leírása
- és a cselekvés tereinek, az architektúrának
vagy a díszletnek a leírása között.
KREIDL: Nekem az a fontos, hogy leírjam a drámai gesztust,
hogy ne pszichológiailag írjam le a személyeket, hanem
akcióban, dialógusban. (Kukorellyhez): Ez a te könyvedben
is megvan, ez a drámai jelleg. Például ez a "szervusz"-párbeszéd.
"Szervusz!"
SEIDLER A.: A "Peking"-es szövegben.
KUKORELLY: Talán mondani se kell, hogy az "önéletrajzot"
én is úgy kerülöm el, hogy "fikcionalizálom".
Nem az un. valóság elemeiben akarok magamra ismerni, hanem
a szöveg szerkezetében. Például ebben a kis dialógusban
semmi referencia nincs. Semmi sincs "úgy". Mégis úgy
van, ahogy én vagyok.
KREIDL: "Megjött a papa Pekingből, mit hozott?" Ez egy remek,
abszurd dialógus. És ez a, hogy úgy mondjam, "nem
tiszta" jelleg, hogy nem a tiszta műfajt írja, ez jellemzi
a "Memóriapartot", és ez határozza meg a "Részleteket"
is mint könyvet.
CEJPEK: Mint katalógust - a könyved elejére odateszed
mintegy mottóként a katalógus mint irodalmi műfaj
definícióját.
KREIDL: Hogy ez egy új irodalmi műfaj, amit bevezetek?
(nevet) Ez persze nem igazán új.
CEJPEK: De ez a felsorolás, hogy visszajuss az önéletrajzi
elemhez, persze ez is benne rejlik: "elősorolni, felsorolni, kiváltképpen
egy családfát". A nevek, a testvéreid keresztneve
"A családom"-ban, és abszurdba fordítva, a "Rózsák
- hímnemben" sorozatban a rózsatermesztők elő
és utónevei mint - betűrendbe szedett - férfinevek,
ahol a férfiak a rózsák tulajdonságaival bírnak.
KREIDL: Ezek a férfi-rózsák, hogy úgy mondjam.
A rózsák nem mindig a termesztők nevét viselik,
ezek számos fajta esetében ajánlások.
CEJPEK (Kukorellyhez): Nálad is rögtön feltűntek
nekem a nevek, a helyek, barátok, rokonok különböző
nevei.
KUKORELLY: Nincs eleve koncepcióm, amely szerint írok.
Kell egy nyelvi mag, amiből el tudok indulni. Ehhez tartozik az idők
váltogatása is. A nyelv diktálja, hogy melyik időben
legyek. Egy szöveg struktúrája azonban mindig rejt egy
"Lebensstoffot", életanyagot. És ezt az életanyagot
persze a saját életemből veszem, honnan is venném?
Neveket például. Azt nagyon nehéz megváltoztatni.
Noha látszólag egyszerű technikai feladat. Mindent
inkább könnyebb. Időnként kitalálok dolgokat,
de főként a saját életemből merítek.
Aztán elengedem, és akkor átíródik fikcióval.
CEJPEK: És az irodalomból. Hiszen sok idézet is
van a könyvedben, és a mottó, ha lehet így nevezni
a "Kígyót", a nyitószöveget, mivel nem tartozik
bele egy sorozatba, egy - kurzívan szedett - idézetből
megy át a saját szövegbe.
KUKORELLY: Olvasok valamit, vagy hallok valamit az utcán - nekem
ez is idézet - ez a szöveg belém ivódik, és
akkor már az enyém. Az "életanyagom". Van akik nem
tünteti fel az idézetet. Én mindig feltüntetem.
CEJPEK (M. Kreidlhez): Nálad mi a helyzet az elsajátítással?
Mi kerül be a "katalógusodba"?
KREIDL: Hát igen, mi minden be nem kerül egy katalógusba?
(nevet, nevetés)
CEJPEK: Ez a könyved a "Királynő"-könyvhöz
képest sokkal koncepciózusabb.
KREIDL: Már csak azért is koncepciózusabb, mivel
a hat "Kép" volt a kiindulópont, amit elosztottam végig
a könyvön. Ez volt az alapstruktúra. A különböző
sorozatok aztán olvasás és írás közben
keletkeztek. A rózsákhoz a kerten át jutottam, egy
rózsatermesztési könyvön keresztül. A rózsák
tulajdonságait nőkre átvinni szokásos klisé.
Kedvem támadt ahhoz, hogy a rózsákat férfiakként
írjam le, hogy például a férfiaknak málna
illatuk van, vagy hogy ősszel a legszebbek. "A hímnemű
rózsáktól" jutottam el "A nőnemű asztalokig".
Ahogy a szövegeken észrevehető, a csendélettel
foglalkoztam, és ezekre az "asztalokra" úgyszólván
ráhalmoztam az olvasni valót, a szövegrészeket
megmunkáltam, majd újra megmunkáltam - átírtam,
elhagytam belőle - míg mindegyik "asztal" magában is
stimmelt.
CEJPEK: Mint összecsengés, mint nyelvi és már
nem mint vizuális rend.
KREIDL: Természetesen. És így jött létre
a könyv, hogy úgy mondjam, koncepció és véletlen
keveredéséből. A véletlenről nem akarok
lemondani, az olvasás közbeni elkalandozásról.
Mert az ember persze félre is olvas. Innen aztán néha
nehéz visszatérni az íráshoz. És mindazt,
amit az ember az olvasásból belevisz az írásba,
azt nevezném véletlennek.
CEJPEK: Térjünk még egyszer vissza az önarcképhez,
hogy a "részletekben" egy sor portré rejtőzik. Ezek
a "Portrék" nők leírásai, amelyek a társkereső
apróhirdetések mintáját követik.
KREIDL: A társkereső apróhirdetések eleve
sűrített önleírások. Megpróbáltam
ezeket az önleírásokat még tovább sűríteni,
kivonni belőlük valami esszenciát, és ez az esszencia
az egyetlen mondat. És a "Portrék" egy lista 40 egyedi mondatból:
"49 éves, nagy állatbarát, jószívű,
jóérzésű" stb.
CEJPEK: És az egyetlen mondat aztán a saját mondat?
Azért kérdezem ezt, mert Endre arról beszélt,
hogy arra van szükség, hogy a szövegben magunkra ismerjünk.
KREIDL: Az anyag természetesen rajtam is keresztülmegy.
Írás közben hangosan beszélek magamban, hangosan
beszélek írások közben, ezt azt jelenti, hogy
a szöveg kap egy határozott melódiát, az én
melódiámat. Ezt nevezném a sajátomnak.
KUKORELLY: Azt hiszem, az én munkám egyszerűbb.
A minimálprogramom így szól: Amit csinálok,
magamnak csinálom. És meg is maradtam ennél a minimálprogramnál.
Magamnak csinálom. Ami nem jelenti azt, hogy ne töltene el
nagy örömmel, ha más valaki is használja. Meg még
azért is csinálom, mert máshoz nem értek. Azt
tapasztaltam, hogy az a legnagyobb öröm, ha olyasmit hozok létre,
amiben saját magamat látom.
CEJPEK: És ezt nevezed egyszerű programnak?! "Megjegyzéseidben
az irodalomról" ezt egy kicsit másképp lehet olvasni:
"Igazán csak az érdekel, amit írok, az, ahogy behatárol,
beszorít, megköt". És egy másik helyen: Ami nem
az irodalomra vonatkozik, azt unom.
KREIDL: Ez aztán igazán szép kizárólagosság!
(nevet)
KUKORELLY: Természetesen csomó dolgot kedvelek a futballtól
a nőkig, sokat olvasok és így tovább. De, azt
hiszem, mióta író vagyok, mindent az irodalom összefüggésében
látok. Vagy azóta vagyok író, amióta
ilyen összefüggéseket látok. Azt azért nem
mondanám, hogy az életem irodalom.
CEJPEK: De csak akkor lényegi, ha irodalom.
KUKORELLY: Hát, ami ezt az idézetet illeti, az ember
mindenfélét összeír. (nevetés) Az irodalomban
egész egyszerűen hazudni is lehet. Ha a szöveg autentikus,
akkor nem merül föl a kérdés, hogy a valóságban
úgy van-e. Ha van érzéked a struktúrákhoz,
egész pontosan meg tudod mondani, hogy a szöveg stimmel-e.
Az a zenei a pillanat stimmel-e. Vagy - hogy profanizáljuk kicsit
- egy futballszituáció "rendben" van-e.
CEJPEK: De visszavehető-e, amit az ember leírt? Nem mond-e
ez ellent a publikálásnak? Mindenekelőtt a könyvnek,
ami valami végérvényes dolog? (M. Kreidlhez): Vagy
leírnál-e valamit, amit mondhatnál másképpen
is?
KREIDL: Számomra a könyv nagyon fontos. Ez talán
abból adódik, hogy darabokat is írok, és ezek
a darabok csak akkor kerülnek nyilvánosságra, ha bemutatják
őket. De ezzel még nincsenek publikálva. És
az előadások nem mindig, azaz sajnos csak nagyon ritkán
követik a szöveget.
KUKORELLY: Amikor először kezdtem el már megjelent
szövegeimet átírni, ez nagyon is gondot okozott. De
ha most kívánhatnék valamit, azt kívánnám,
hogy bárcsak eddig ne publikáltam volna semmit, hogy egyetlen
könyv se jelent volna meg tőlem, hogy minden szövegem kéziratként
állhatna a rendelkezésemre.
KREIDL: Ezt nem hiszem el neked!
KUKORELLY (németül): De, tényleg! Én is nehezen
hiszem el magamnak. Pedig így van.
KREIDL: Mert a javítgatás, az átírás
neked akkora élvezet?
KUKORELLY: Igen! Vagyis nem, épp ellenkezőleg, komoly
szenvedés, ám kénytelen vagyok csinálni, és
ha úgy érzem, hogy javult, az tényleg öröm.
Természetesen, amit mondtam, az nem lehetséges, mert ha nem
volnának a könyveim, akkor először is nem volnék
itt. Régen éhen haltam volna, vagy történelemtanár
lennék, vagy vagonokat rakodnék. Ezt jól tudom. Ezért
úgy határoztam, hogy elvágom a gordiuszi csomót,
igyekszem nem törődni a könyveimmel. És annak az
interpretálásával, amit csinálok.
KREIDL: Hát nem is az a legrangosabb feladata egy írónak,
hogy önmagát interpretálja. (nevetés)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta