Kinyitom a szemem.
Ferde sávok, fehérek-feketék, csíkozza a redőny a falat. Odakint az utcán könnyű, mégis tömör csend. De mintha fényből volna az is. Fényből és zajokból. Megfogták a zajokat, beletették egy présbe, és összepréselték.
Néma zajkocka.
Széttöri egy moped. Elment valaki egy mopeddel a ház előtt. Mintha fölhúznának egy redőnyt. Aztán kiáltások, nem lehet érteni, pedig ezen a nyelven valaha mindenki tudott beszélni, csak hülyeség miatt elfelejtettünk.
Megszokja a szemem a zajt. A redőny egyik sarka kicsit fennakadt, összenyálazták a bogarak a racsnit, vagy mittudomén, úgy. Látni szemben a falat, a szemközti ház vakolatát. Ilyen színt, ha máshol vagyok, nem lehet látni. Csak, ha becsukom a szemem, és beletartom valami erős fénybe. Római vörös.
Kihúz minden szarból, ha rágondolok. Szinte mindegyikből.
Tényleg telerakta az isten dióval, mogyoróval, lehet benne járkálni ezer évig. Ideírhatnék egy szép hosszú szótárt. Egy doboz gémkapocs összefűzve. Ki lehet venni egyszerre az egész dobozt. Mindenféle olasz tulajdonnevek. Abszolút nem érdekes. Ki lehet venni a könyvtárból. Kivenni, olvasgatni, és effektíve haldoklani, elhalálozni, hogy miért nem vagy ott. Rómát azonnal. Tényleg ne basszatok ki velem.
If you are in Rome, do as Romans do.
Kiejtési gyakorlat angolórán.
Azt akkor még nem tudtam, hogy mit jelent.
Le tudtam fordítani, meg is mondták. Ha Rómába mész, tégy úgy, mint a rómaiak . Ez a klasszikus változat. Hanem hogy tényleg, de facto , mit jelent, azt akkor még nem tudhattam. Hogy mit do egy római.
Megmondom.
Semmit.
Az igazi római semmit nem csinál. Pontosabban a semmit csinálja. Ül, na jó, maximum áll, de azt is úgy, mintha csak ülne. Azt csinálja, hogy római. Minden egyéb tilos. Betiltok minden tevékenységet. A római tudja, mire való az élet. Római szeretnék lenni. Semmirevaló.
Jönnek mindenfelől, az egész világ egyetlen birodalom, hurcolják a római unott lábai elé a cuccot, kigörgetik, kipakolják, valami rabszolganő is folyton levetkőzik. Baromi hálásak, hogy otthagyhatják. Hát, végül is, bo . Nem egy nagy vaszizdasz, mondja a római. Aztán elnéz a fejük felett. Vagy közöttük nyílik egy kis rés, és a római kinéz rajta. Meglát közöttük egy darab Rómát.
Egy szigetre jártak a rossz fogukkal. Azon laktak a foghúzó szerzetesek. Oda jártak a puffadt pofájú rómaiak.
Ül egy ember a hídon. Kéreget. Magyar, magyarul beszél egy másik magyarral, meg van náluk egy kartondarab, onnan is lehet tudni, hogy magyarok. Ráírták egy kartonra is, azért. Magyarok és éhesek.
Vonzó úriasszony, pongyolában, kínai selyem, ráhagyta valami nagynéni. A konyhában ültet le, pedig ő hívott, aztán persze elaludt, fél óráig kell csöngetni, úgy csinál, mintha az egészet elfelejtette volna, de az álmos szeme kacarászik. Kapsz egy kávét, na jó. Kivesz egy cukortartót, fönntartja a csészék között, az életedben nem fogsz látni soha többet olyan szépet. ő nem iszik kávét, ilyenkor nem, soha, viszont valahonnan a kezébe akadt egy salátalevél, azt rágcsálja, azt eddig nem lehetett sehonnan tudni, hogy salátalevelet méltósággal is lehet rágcsálni. Mondjuk Rómát a Sophia Loren játszaná, én meg volnék a Mastroianni, ülnék, kapirgálnám egy ezüst kanállal az asztalon a viaszosvásznat, aztán megpróbálnék mondani valami ellenállhatatlant. Szerintem az fogna menni nekem.
Ülünk, a kertet egy nagy mérgező családjáról nevezték el, vagy egy polgári evőeszközről. Mondtam, hogy mindenki ért azon a nyelven. Egyáltalán nem kert különben, hanem egy akkora park, mint az a buci fejed. Pavilonok kőből. Lovarda, múzeumok, és a pici sárga kavicsok között fenyőmag. Hosszúkás, kemény, sötétbarna páncél, a bicska hegyével azért széjjel lehet feszegetni. Ami pedig belül van, azon elél egy madárfaj hatmillió éve.
Roskó Gábor szerint kijönnek könyörögni a mormoták.
Az utak fölé fölszerelték a piros fényt, fölszereltette a szenátus, vagy kicsoda. Hogy intsen megálljra, azért. Senki nem áll meg, sehol. Másképpen közlekednek. Beleöntesz egy zsák pattogatott kukoricát valami zegzugos ereszcsatornába, na, ahogy a hasonlatban a szemek keresik a helyüket, úgy mennek az utakon a rómaiak. A fejük fölött váltanak a fények, piros vagy zöld, ki nem szarja le. Mindenki leszarja.
Sétál a Roskó, van ott egy tó, iszonyatos méretű pineák, előveszi a rózsagyökér nyelű Opineljét, kinyit egy magot, ahogy kinyitja, rögtön kirohan a mormota könyörögni. Könyörgőre fogja.
Tudod, ki hiszi el.
Ki lehet HÉV-ezni a tengerhez, vagy nem tudom, hogy mondják ezt olaszul.
Van egy nagy kör alakú templomuk, a teteje lukas, beesik az eső. A templom előtt egy kis tér, szökőkúttal, lépcső gyűrűzi körül, oda le lehet ülni, legfeljebb leterítesz egy pulóvert. A sarkon van egy kávémérés. Onnan folyton kijön a kávészag. Rohangál a téren, belebújik a fejedbe, és ottmarad, amíg csak élsz.
Egy végső helyet készítettem el.
(Azt mondta a hang, hogy nem érdemes semmivel sem törődni. Hogy fel kell nézni a Napra, hogy a Napra lehet nézni, és semmilyen más dolog nincsen egyáltalán. Belátni, úgy hívják az ilyet. Ez esetben elvakultan látni be.)
Csónakmegőrzőt, vagy kölcsönzőt.
(Forró homok, igen nagy, nedves és fényes felület, ami visszaveri az eget, tengernek hívják. Ott csak a legszükségesebb dolgok hangozhatnának el, de azok aztán az összes szóbajöhető nyelven. Például azt mondanám, hogy plíz. Vagy hogy "ke dolcse fár nyiente, ugye?". Abban a hűlő homokban aludni el.)
Lennék ott, aki őriz, kölcsönöz.
Rómát pedig csak elkezdeni lehet.
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következő címre:
lettre@c3.hu
Tartalomjegyzék [Lettre 29. szám (1998. Nyár)] Kezdőlap
| stílus 1 (fehér) | stílus 2 (fekete) | stílus 3 (epa) |