Csömör és bőség: avagy olvasmányválasztásaim minőségsztenderdje
egy: azazhogy triviális: balra nézni, nem közlekedik-e jármű, jobbra nézni, nem közlekedik-e jármű, majd szépen átkelni úttesten. ilyenkor mindig közlekedik, okvetlenül gázol, nézelődni lehet, aztán nem lett észrevéve. most sem lett, jóformán el sem indultam, egy illető azzal jön hogy:
kortárs irodalom, az lenni fiksön, és hogy: hadd ne higgyük el önnek, ha netán az ellenkezőjéről akarna. mert, amit ön itt nyújt, az össze nem hasonlítható azzal, amivel összehasonlítjuk. mert semmi nem teljesült túlzottan túl, mellesleg nekem se: úgy egy üres postaláda minden reggel. és akkor vártál áttörést, forradalmat, de legalább egy kis forrongásfélét, kapod - jobbára hogy: próbálkozás, közelítés, semmi egész, kőkeményen nem áll meg itt a lábán senki, ez itt a sok fától egy erdő, lábatlan papírtelevény -
nincs kortárs irodalom, csak politikacsömör van, meg morgó emberek pacal-arccal kora reggel a metrón: csak ne velük, majd aztán készéggel nem ragadják meg két kézzel demokratikus alapjogaikat. ellenkezőleg, lábbal-tiporják, mintha sok volna. senki nem tartja vissza már magát, megfigyeltem.
szóval nincs, előbb meg kéne találni. hol keressem? a kiadókból hovatovább kiadócskák lettek, kis ugri-bugri kísértetek, őket nem veszik komolyan, a kiadók alkalmazottaival nem tárgyal senki, ami pedig a szerzőket illeti, szerzőt már régóta nem láttak sehol. mit kezdjünk hát ezzel a mi kis disztingvált üzletünkkel, kihez forduljunk? a helyzet óráról órára bonyolódik. valamit tenni kéne, hogy mit?
szemlátomást a beszéd is egyre komplikálódik, hja, lassan már a saját helyzetünkről sem lehet rendesen, neoliberalizmust emlegetnek, globalizálódó gazdaságot, államot, amelynek feladata, hogy e gazdaság szociális terheit megfinanszírozza, meg a gazdaságot megfinanszírozza, amíg a végén mindkettő odébb áll sőt még odább, emellett dichotómiákat ütnek föl mint folyóiratokat, majd elkerülhetetlenül lap-zárta következik:
- műviség és realizmus ellentéte
- az új elbeszélés és az experimentális irodalom ellentéte
- a pop és a komoly sőt nagyon komoly nyelvmenedzsment ellentéte
- disszidens hitelesség és radikális sikk ellentéte
satöbbi, tessék elképzelni. kis szegregációs halmazok, alighogy megteremtettük őket, máris azon vagyunk, hogy eltűnjenek, van mozgás s ez tart edzésben.
egy brinkmann-féle aggregátállapotba kéne jutni, és mindennel leszámolni, és mit csinálok ezzel szemben én? csak motyogok, kotyogok, hogy nem ágaskodni: kőkeményen a témánál maradni, gondolom magamban, kőkeményem a témánál.
akkor beszéljünk talán valami másról:
burroughs spenglerre esküdött, marx a robinzonádot használta föl közgazdasági elemzéseihez, arno schmidt pedig falta valamennyit: coopert, fouquét, stanislaus joyce-ot (valódi schmidt-lakta), ki hitte volna: olvas a bolondja vagy mi. ez megállapítható. de mit olvasok én? és hogy jövök én hozzá?
kettő: az illető, aki, csinálhatok amit akarok, mindig velem együtt lép fel, azt mondja: gombrowicz. én erre azt mondom: áá, ő erre de. mindig ez van. neki azt okvetlenül jobban kell tudnia: át mondok, ő bét, goethét mondok, erre ő kleistot esetleg hölderlint, az ismert ping-pong játszma: én analógiákkal jövök, ő erre rendszerezésbe lendül, én közben már tovább, mint konstruktőrnő kapcsolok össze dolgokat, amelyek közt első pillantásra se kapocs se összefüggés nincs -
- és kijön valami?
- elválik...
persze csakazértis olvasunk, olvasunk könyvet, máris szétesett, így nem lehet koncentrálni, mondom neki, ez így nem megy, ordítom, de mégcsak nem is reagál, egyszerűen beszél tovább, ezúttal hozzám:
azt mondjuk: minthogy azt gondoljuk, hogy mindigis történelemben, mindigis társadalomban, mindigis technikában és nyelvben léteztünk, tehát nincs más helyzet ezeken kívül, ezért a hitelesség és az eredet keresése a mi szempontunkból érdektelen, tekintve hogy mindkettő alapjában egy metafizikai vágyat jelöl, s így jelentősége kizárólag ideológiai érvényű, ez viszont megfellebbezhetetlenül következik abból a tapasztalatból, hogy az olyan fogalmakhoz, mint tisztaság, eredet és természet, különösen, hogy "természet" és "természetesség" mindig hozzátapad valamely érdek, amelyet másfelől éppen fönt említett fogalmak hivatottak igazolni.
mondatunkból inkább következik az ellentmondások, a pozíciószerzés és hatalmi kérdések iránti fogékonyság
valamint egy irodalomfelfogás, amely a műviséggel, a megcsinálhatósággal és a mesterséggel operál, az eljárásmóddal valamint az anyagszerű eljárás tudatával, röviden: amely a produktum fogalmával korrespondál.
másfelől nem szabad megfeledkezni a játékról. s itt megjegyzendő, hogy a magunk részéről egy emfatikus játékfogalmat képviselünk -
- nem baj, ha nem következik belőle hitelesség, se zsenikultusz, még az új kategóriája sem olyan fundamentális, mint egyesek vélhetnék.
- másfelől a játékfogalom már magában is a koherenciát, a muzikalitást, a szöveg kompozíciós jellegét hangsúlyozza, az architektúrát....
- következik belőle viszont a speciális formák iránti elkötelezettség, ez esetben az ellentmondás formái jönnek szóba, a paradoxia, az allegória, az inverzió, az oximoron, a dialektikus kép, ez a tyúk, másrészt a sokrétegűség, a játék az időszerkezettel, az irónia ...
- stop! a játékfogalom! a játékfogalomnak bizony lőttek, bemattol, elakad, fennakad, és ráadásul jön egy illető hogy psssszt -
tehát, á-t mondok, erre ő b-t, és viszont, suttog most tovább az illető férfi, és így is olvasunk. most például gombrowiczot -
- első kör a tiéd, adom a veretlent, de psszt, psszt, mondja a nő.
- ez mi? - ezt a férfi a részlegre érti.
- de hát mit keresne itt egy részleg?
- önnek egy szavát nem hiszi, egy szavát nem hiszi, mondja a nő és nekiesik a férfinak.
három: olvasói emfázis: second hand könyvek, harmonikakönyvek háromnegyedes ütemben, és még? a könyvszélből tányérszélt, abból, mármint a tányérszélből, lemezszélt készítünk, negyedszázad és a többit meglátjuk, fichtét olvasni, visszamenni vele hatvankettőbe, ott akkor vele tányérszél lenni. kiköpötten vagy sem, de fichte, aki az ablakpucolóval elbutulás és becsavarodás ellen a kis jegyzetfüzetébe irat, a többiek kajolták, fichte, aki az anyja könyvszekrényében detlevkéjével fölfedezteti schiller mögött dr. rudolf steinert, steiner mögött heinét és így tovább, tehát könyvsorok, nem sorsok, hanem sorok mondja egyszer és előhúzza genet-t, aki luxuskiadásokat lop meg jÄckit, aki pedig nem, de utóbb aztán mégis. ő egymásbalop. más időkbe vagy mi, például bele a jelenbe -
ezzel szemben: arno schmidt asztalikönyvtára, körnegyedben maga köré rendezve, hajszálpontosan, hogy ha hirtelen előrehajlik, elérje - hiába a hosszú kéz! mindig ugyanaz a 70 kötet. 2 részleg szigorúan megkülönböztetve egymástól: a szilárd állomány meg a hullámzó_-
ezzel szemben: gombrowicz mindent elsüllyeszt az iskolapadban, a könyveket is, igen a könyvekre is ez a sors méretett, és biztosan így ül még most is a banco poleco-ban argentinában, olvas és titokban továbbír. és biztosan ezt teszi pessoa, még ha láthatatlanul is, valaki másnak az alakjában, és közben kafka érzékenyen jegyzetel.
nem találtam idevágó anekdotot bachmannról, aichingerről vagy jelinekről, különben is - tavalyi hó valamennyi, passzé, csont-rágcsa, komolytalan az egész, mára az emberek blazírt csarnokokban szólótolvasnak, esetleg szobákban, amelyek rendelkeznek kezdettel és véggel, ikeaszabású magány, gubbasztás kirakatiárún, amire nem harap már senki, - manapság derékszögű háromszögben olvasnak, az átfogó szubjektum sztreccsel, kinyújtózkodik a földgolyón és semmit nem tud jól-fölfogni, utóbb úgy hírlik: agyonnyomták a könyvek: vége a történetnek, hülyeség habbal. satöbbi - mese-nincs: mindennek utánanézni!
1800 körüli példa - (idézet): "Az olvasókór egy áldásos tevékenység ostoba és káros elfajzása, valódi csapás, mely ragadós, akár a philadephiai sárga láz... Ész és szív nem nyernek vele, minthogy az olvasás gépiessé válik... Az olvasó célját vesztve mindent öszve és vissza befal, élvezet híján habzsol, semmit nem rendszerez, mindent futtában olvas, majd éppoly futtában el is felejt, mely utóbbi persze sok esetben szerfelett hasznos." így hoche úr 1794-ben, idézet kittlertől.
A tébolyult tempóban a belletrisztikán át- illetve végigvágtázó hisztérikus nőolvasókkal egyidejűleg, olvasom továbbá, megjegyzem az olvasókórt gyógyító terápiák természetesen nőknek szóltak, egy aggasztó publikációshullámot is észleltek, itt ismétcsak kittlerből idézek "Jelen pillanatban úgy ötvenezer ember élhet német honban, akik egy vagy több könyvet írtak. Ha számuk a jövőben is az eddigi ütemmel nő, akkor egy szép napon összeállíthatjuk majd valamennyi hajdani és újabbkori német szerző nevének jegyzékét, amely több nevet fog magába foglalni, mint valamennyi élő olvasó összesen." véli okkal 1828-ban menzel úr.
kívánatos, hogy foglalkozzunk a publikációs hullámok történetével illetve azzal, ami még csak fodrozódik, a bőség történetével, annak feltételeivel valamint az erre adott mindenkori reakciókkal, elsősorban is a reakciókkal - nem föladni az újraolvasás készségét, csak nem föladni, ajánlották akkor, a másodszori olvasás akkoriban, kittler szerint, az irodalmi termék művészi értékének kritériumává lett.
hébe-hóba ezt magam is megszívlelem, mert a kiválasztás még nem megválogatás vagy tán mégis az volna, az ember ha túl gyorsan olvas vagy túl lassan, semmit nem ért, megmondta állítólag már Pascal is, olvastam valahol, hol is?
ami a romantikát illeti: röviden áttekintve: a megfelelő pillanatban a megfelelő könyvet keresték, amit találtak, megnézték, átnyálazták. és ma?
négy: low-tech: az ember nem kizárólag olvas, csinál mást is. mivel dolgozni nem szokás már, többnyire zenét hallgat vagy festeget, esetleg centrifugális mozdulatokkal halad az életből az értelmezés felé. pár-beszélés vagy mi. á-á dehogy, hallom máris, ellenkezőleg: vegyük például kreuzberget. valaha itt autonómok grasszáltak autonómokkal, az anarchia martalócai elit és állam elleni spontán akciók tervezésére konyhákon pár-beszéltek, ugyanott ma már csak zenegépek tangóznak, meg kommunikációs betonfejek kelnek bicikliútra.
vagy ott van mondjuk neukölln, hallom továbbá: olvasás mellett, az igen túlfűtött olvasás mellett, zene, olykor ivás is, ivás az olvasás mellett, míg befejezésül kertitörpék zápora balról jobbra rá az ócska akciós virágra, a gyeptéglára -
mindenesetre, veszem tovább az adást, az alkoholból, elektródákból, üvegből képzett képernyők mögött általános az elnémulás, különösen a fiatalok némulnak el, a fiatalok nem szűnnek megkukulni, a fiatalok szűnjenek már meg végre! - de nem és nem, kiáltom, mindannyian választanak és választatnak és olvasnak és meg vannak olvasva, a distinkció valóságos kismesterei és -mesternéi ők, emellett zenélnek, mert egyszerre több médium közül válogatnak, de hisz ez itt perdef egy átfedés! az ember fejében párhuzamos univerzumok, szimultán történések köröskörül! miközben beszélek, ők elnézően mosolyognak, hisz vitatechnikailag régesrég leszerepeltem: megintcsak tipikus: add oda a kisujjadat és ők már ott sincsenek.
remember: mindig az a kérdés, milyen dichotómiákba mártózzunk, nem tisztán stratégiai kérdés, de azért mégis -
rendben van, hagyjuk, kezemben közben egy szubkulturális reader, abban olvasom, igen, manapság ajánlatos egy dada-beat-pumpát tenni a szívünkre, már minden újságárusnál kapható, az ember egy ideig saját fejlett kultúriparral rendelkező népként is csak ámul és lapoz, amíg ahhoz a részhez nem ér, hogy aszongya: eszközödet a használati utasítással ellentétesen használd. nem kizárt a használati utasítással ellentétes olvasás, de csak módjával. először ugyanis a gitár jön, aztán a lemezjátszó, majd a computer és csak legvégül, ha az ember ezeket letudta, akkor jöhet a könyv, jöhet a szépséges szöveg. amikor ideértünk, a readert visszaadjuk az újságárusnak, pénzünk ugyanis nincs és azt mondjuk, hogy fonálszakadás. - miféle fonál? kérdi erre ő, és ezzel mi megúsztuk. de most már világosan látjuk: a lektür-sztori mindinkább a low-tech alja.
a jelenlegi helyzetben ugyanis pillanatonként beugrik valaki, mondván: imádni fogjátok ezt a sztorit! és máris ottáll ő, a cyberclown, 1 db bálimikulásfazonnal londonból, azaz hollandiából, hollandiából és londonból. meg az u.s.a.-ból, mi meg né egyszerrecsak eβlingenből jövünk, no meg grammmat-neusiedelből. sose láttunk még ilyet. karstadt & co-ból jövünk. a falvédőről stb., kisebb betörésekről álmodunk a berlin-schöneweidei kábelművekben: mi mindent lehetett volna még kihozni onnan. de jelenleg kibelezve. nincs előttünk kibélelt jövőnk, abszolute nincs. az az amerikás hollandus pedig már szabványosította a micsodáját, és seggfejek hadára lett legszemélyesebb találmányának lekoppintása kiszabva: ebben a szerveződő világban ő a ki-ha-nem, mondta, és így számunkra nem igen marad más mint hátrább és odébbállni, szomorkásan. úgy bizony, oda a hangulatos gründerzeit, éljen az irodalom, és ennek szomorkásan is örülgetek, hogy minek? hogy legalább itt nincsenek szent tehenek, vagy mégis? vissza hozzám meg a kitételeimhez.
öt: az időtényező: az embert többnyire nem maguk a kitételek foglalkoztatják, hanem az eltolódások, vagyis az időtényező. egész élettörténeteket tudunk ráaggatni, mint egyik kabátot a másik kabátra. Most például azt fogják mondani, hogy én meg a bécsi csoport 1991, aztán jön a következő, abból fejjük a magyarázatot. az eredmény többnyire ámuló bámulat meg kötetlenkedő udvariaskodás, mert az ilyen pillanatokban ki-tudja-mi-mindent akarunk ismerni, mennél tovább beszélünk, a lista annál hosszabb, annál több, és annál intenzívebben észleltük és kevesebbet felejtettünk, egy sorát se! egyszerre olyan kifinomultak vagyunk, hogy csak úgy szól, nem holmi faszabvánnyal jövünk, egyszercsak benne lélegzünk. ettől irtózom, mert alapjában, most már tudom, alapjában persze nem jutunk semmire.
igen, a 10. napon, azaz a tisztesség okán kezdeményezett önkísérletem végén, megállapítom: kizárólag thomas bernhardot olvasok, mint minden osztrák külföldön csakis bernhardot, semmi más szóba nem jön: itt stimmel a ritmus, stimmel a hanglejtés, a dőlésszög és - a tetejében - emlékszik az ember. ennyire egyszerű.
- és azelőtt, hogy osztrák lett volna, kérdik erre majd önök
- no, most megfogtak, mit mondjak, persze...
és máris megpróbálom a figyelmüket ismét elterelni, ezúttal benjaminnal: értelme szerint a pontosság nem adott, csak kialakítható, az ember nem egy előre kiszabott térben találja magát, hanem az váratlanul meglepi, miközben az ember nem tehet mást, ki kell kubikolnia.
megint ideillik: az utcai közlekedés
az utcai közlekedésben egy kocsi önmagában megteremti az összefüggést bőség és csömör fogalma között, mégpedig abban az értelemben, amelyet általában tulajdonítani szoktak neki. ebből következő kérdésem: hány könyv szükséges ugyanehhez az eredményhez?
KIRÁLY EDIT FORDÍTÁSA
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következő címre:
lettre@c3.hu
Tartalomjegyzék [Lettre 29. szám (1998. Nyár)] Kezdőlap
| stílus 1 (fehér) | stílus 2 (fekete) | stílus 3 (epa) |