ADAM MICHNIK
SZABADEURÓPA
VARSÓ - Lassan két éve lesz, hogy a Szabad Európa Rádió lengyel adása beszüntette működését. Mit is jelentett 42 éves története során? Az én szabadeurópámat. Mert mindenkinek megvolt a maga szabadeurópája. Ahogy mindenkinek megvolt az első iskolai egyese, az első szerelme, az első kétségbeesése.
A Szabad Európa Rádió egyfajta beavatás volt. Meg lehetett tudni belőle az igazat. Egy olyan Lengyelországot lehetett általa megismerni, amelyik itt - Lengyelországban - ki volt átkozva. A vereségek enyhén egzotikus Lengyelországát, egy anakronisztikus és távoli országot. De olyan Lengyelországot, amelyik legalább szabad volt és igaz.
A szabadeurópa valami szörnyeteg volt. Erről meg voltam győződve 15 évesen a lengyel sajtóbeszámolókat olvasva a müncheni gazemberek legújabb gyalázatos húzásairól. Nem szívesen vallom be, de - bár ki nem állhattam a népköztársaságot - mégsem tudtam kivonni magam ennek a propagandának a nyomása alól. Valami különös elegy volt ez: az Adenauer-korszak revansistái, neonácik a bajtársi egyletekből, a CIA amerikai kémei, a befuccsolt londoni emigránsok groteszk kormánya - röviden a rossz és az abszurd koalíciója.
Münchenbe 1964 őszén jutottam el. Éppen leérettségiztem, és ezt az első nyugati utat a szüleimtől kaptam ajándékba. Andrzej Berkowicz révén szereztem az első kapcsolatokat Münchenben. ' adta meg Wanda Pampuch-Bronska telefonszámát.
Andrzej volt tehát az első kapcsolatom a szabadeurópához. Mostanában halt meg Svédországban. Az apja, Oskar jóban volt az én apámmal. A háború előtt együtt tevékenykedtek Nyugat-Ukrajna kommunista pártjában. A lengyel bűnüldöző szervek elől az Szovjetunióba - "a világproletariátus hazájába" - menekült, hogy ott építse a szocializmust. 1934-ben letartóztatták. Több mint 20 évet töltött lágerekben és száműzetésben. Andrzej olyan volt, mintha a testvérem lett volna. Éles hangú, kritikus cikkeket írt a Po prostu című lapba.
Kellett ez a kitérő ahhoz, hogy felidézzem a szabadeurópához fűződő szerelmi ügyem kezdetét. A háború előtt kommunista és később szovjetunióbeli lágerfogoly Oscar Berkowicz nélkül nem jött volna létre a találkozó az antikommunista rádióadóval. Anrdzej, akit a Po prostu 1957-es feloszlatása után kizártak a Lengyel Munkáspártból, megrendítette politikai morálomat, még felső tagozatos koromban. Kikölcsönözte nekem az emigráns párizsi Kultura folyóirat számait, és azt mondta, hallgassam a szabadeurópát.
Wanda Pampuch-Bronska a Lengyel Kommunista Párt egy jelentős, 1937-ben a Szovjetunióban meggyilkolt funkcionáriusának volt a lánya. ' maga is nyolc évet töltött egy szovjet lágerben, csak Bierut közbenjárására engedték ki a negyvenes évek végén. Később a nyugat-berlini lengyel katonai misszióban dolgozott. Aztán "a szabadságot választotta". A szabadeurópának dolgozott, ahol leleplezte a sztálinista bűnöket, és részletesen beszámolt arról, hogyan pusztították el a lengyel kommunistákat a Szovjetunióban. 1956-ban el kellett hagynia a szabadeurópát a lengyel október és Gomulka iránti bizalmi gesztus gyanánt.
Wanda müncheni lakásában ismertem meg Tadeusz Nowakowskit, akinek regényei forradalmasították a lengyel-német viszonnyal kapcsolatos nézeteimet. ' volt az, aki elvitt az angolkertbe, a csupa üveg épületbe, ahol angolul beszélő őrök ellenőrizték az igazolványokat, ő vitt el minden gonoszok leggonoszabbjához, Jan Nowakhoz - Zdzislaw Jezioranskihoz.
Nowak maga volt az ördög - ezt jól tudtam a lengyel újságokból. Olyan megátalkodott ördög volt, hogy nem átallotta 1956 októberében Gomulkát támogatni, és józan önmérsékletre inteni a lengyeleket, nem úgy, mint kollégái a Szabad Európa Rádió magyar szekciójában, akik az oroszokkal szembeni ellenállásra felhívó kiáltványokat sugároztak.
Az ördög tehát annál ördögibb volt, minél jobban álcázta magát. A magas rangú Radio Free Europe-munkatárs és szigorú főnök maszkja alatt pedig nemcsak a Honi Hadsereg és a Varsói Kurír hősének arca rejtőzött, hanem egy olyan ember jósága is, aki őszintén törődött másokkal. Ezt a találkozást sose fogom elfelejteni: a Free Europe félelmetes főnöke ott helyben bizalmába fogadta az őt marxista képtelenségekkel traktáló varsói mitugrászt. Sőt -nagy figyelemmel hallgatta a sületlenségeit. Elfogadta egyenrangú beszélgetőtársként. És ezzel leckét adott emberi lojalitásból. Valahányszor hallgattam Jan Nowakot később a rádióban, mindig eszembe jutott, amint ül az íróasztala mögött, és figyel valakire, aki ostobább nála. Ahogy a klasszikusok mondták: A bölcs a tehénbőgésből is tanul.
A rés törvénye
Jan Nowak akkor elmagyarázta nekem a rés törvényét. Valahogy így: Minden falban van rés. Még a totalitárius diktatúra falában is. Ez a rés az esély, sokszor az egyetlen. Ezt kell piszkálni. Az ellenállás minden aktusa, még ha a hivatalos struktúrák kereteiben zajlik is, közelebb hozza a szabadságot - legalább egy lépéssel.
Nyíltsága és toleranciája megdöbbentő volt. Jóindulattal nyilatkozott még néhány pártvezetőről is. Nem ítélkezett kategorikusan. Távol állt tőle a sértett hiúság és a bosszúvágy. Előre nézett, nem hátra.
Nem tagadom, még mindig csodálom Jan Nowakot. Csodálom éles politikai intelligenciáját, emberi tisztességét, az "ősi lengyel büszkeséget és nemességet". Nem volt angyal. Nem volt tévedhetetlen. Követett el hibákat. A kommunista propaganda szokásosnál is utálatosabb és aljasabb támadásaira nem tudott mindig ugyanazzal a józan nagyvonalúsággal reagálni. De tudott tanulni a hibáiból. Éppen Jan Nowaktól tanultam meg, hogy a rágalmakra nem kell válaszolni. Hogy nem kell leállni vitatkozni a rágalmazókkal.
Mi fiatalok, akik éjszakánként hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, nagyvonalúságot és elszántságot tanultunk tőle. Ha mi húztuk a rövidebbet, számíthattunk rá, hogy nem fogja szó nélkül hagyni. Hogy a védelmünkre kel, ha szükségesnek látja. Hogy egész tekintélyét latba vati, hogy szolidaritást tanúsítson egy maroknyi eszementtel, akik röpcédulákkal indulnak hadba a Szovjetunió ellen.
És ezt szabad elhatározásából tette. Másként is dönthetett volna. A Moczar-tábor a hatvanas évek közepén egy hazafias népfront látszatlehetőségével csalogatta, egy pártokon átnyúló szövetségbe a "zsidók, kozmopoliták és szabadkőművesek" ellen. Azt akarták, hogy a Szabad Európa Rádió a Lengyel Egyesült Munkáspárt nemzeti kommunista frakcióját támogassa, mondván, hogy csak ők - Mieczaslaw Moczar és emberei - garantálhatják Lengyelország függetlenségét a Szovjetuniótól. Jan Nowak érthetetlen okokból mégis Kuron´t és Slonimskit, Kolakowskit és Brust, Modzelewskit és Michniket támogatta.
Hogy sikerült ezt egy kalap alá vennie? A Wysznski érsek iránti hűséges odaadást és a rebellis marxisták következetes támogatását? ' volt az első, aki erre képes volt. Sajnos nem sokan léptek az örökébe.
És még valami. Nowak nem volt hiéna, nem a más kárán hízott. Stefan Kisielewski egyszer azt kérdezte tőlem: "Tudod, mi a különbség Nowak és (itt egy ismert emigráns politikus neve következett) X között? Ha lecsuknak téged vagy engem, X boldog, hogy megint van valami balhé, és leszedheti a keresztvizet a kommunistákról. Nowak viszont aggódik miattunk, akik ott rohadunk a sitten." És ez pontosan így volt. Ha a börtönben ültem, mindig sokat segített, hogy Jan Nowakra gondolhattam.
A kommunistáknak jó okuk volt rá, hogy ne szeressék. Kezdve attól, hogy kiadta Józef Swiatly leleplezéseit, a titkosszolgálat egy magas rangú funkcionáriusáét, aki Nyugatra szökött és kibeszélte a rendőr- és pártdiktatúra titkait - egészen az 1956-os olvadás támogatásáig (amit Kisielewski tanácsolt neki). - Nowak nehéz és következetes ellenfél volt. Nehéz, mert rugalmas volt. Nem hirdetett kikezdhetetlen igazságokat, csak az emberek mindennapi tapasztalataira hivatkozott Lengyelországban. A hetvenes években, amikor a demokratikus ellenzék létrejött, felbecsülhetetlen szerepet játszott. A Szabad Európa Rádiónak hála emberek százezrei értesültek az ellenzék első akcióiról. A Szabad Európa nélkül, amelyik felerősítette a mi suttogásunkat, elképzelhetetlen lett volna a KOR (a Munkásvédelmi Bizottság) sikere.
Ez a nagyszerű szabadeurópa, amelyik a keblén nevelt bennünket, lázadó népi lengyel csirkefogókat, nem egyedül Jan Nowakból állt. Sokan voltak, Tadeusz Nowakowski, Tadeusz Zenczykowski, Jan Mazurkiewicz, Pawel Zaremba, Kazimierz Wierzynski, Marek Latynski, Jadwiga Mieczkowska. Megérdemlik, hogy fejet hajtsunk előttük.
1977-ben alkalmam volt megismerni Zygmunt Michalowskit, Jan Nowak utódát. A SZER akkor már nehézségekkel küzdött. Egyre gyakrabban támadták a Szovjetunióval kötendő barátság washingtoni élharcosai. A Szabad Európa Rádiót a hidegháború relikviájának látták. Akkoriban - ideje, hogy megvalljam bűnömet - megpróbáltam a szabadeurópának a magam szerény eszközeivel segíteni.
Politikai tévedésnek tartottam, hogy akkor szüntessék meg ezt a rádiót, amikor Lengyelországban létrejött egy demokratikus ellenzék. Szerencsére éppen akkor került Zbigniew Brzezinski, Jan Nowak közeli barátja, a legmagasabb washingtoni pozíciókba. Jól emlékszem a látogatásra Nowak tiroli hegyi kunyhójában. Együtt írtuk akkor a lengyel ellenzékiek levelét az Egyesült Államok elnöke legközelebbi tanácsadójának.
Megismertem később a SZER újabb főnökeit, Zdzislaw Najdert és Pjotr Mroczykot is, de nálam ez már egy másik történet. Több érdekjátszma, mint küldetéstudat. Több üzlet, mint áldozatkészség. Több intrika, mint heroizmus.
A szabadeurópa ebek harmincadjára került, bár volt még ott egy csomó kitűnő ember. Egyszer majd valaki biztosan méltó módon megírja ezeknek a dolgoknak a történetét.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu