Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.
Tőzsér Árpád
Héra és Zeusz veszekszik
1.
Uranoszt Gaia heréltette ki. S Héra Zeusszal
egyszer még azon is összeveszett, hogy
a szeretkezésben ki élvez többet,
Teiresziászt kérték föl: döntsön; ő egy átok
folytán hosszú évekig nő volt, s így személyes
tapasztalatok alapján dönthet.
Osszuk föl tíz részre a kéjt: a nőé egy híján
tíz rész, a férfié csak egy - mondta a látnok - ,
a nőnek férfira sincs szüksége a kéjhez,
leguggol, két combját összeszorítja,
és - buja fürjként - a saját tollmelegébel
apulva, máris burrogva élvez.
2.
Tegnap a rádió toronyházának liftjében láttam
egy gyönyörű nőt. A tizenegyedik emeleten
szállt be, s azonnal rámmosolygott,
s a tizenegyedik és tizenötödik emelet között én is
majdnem "elmentem", ahogyan nemrég Pozsony
főterén EL barátunk. (Pont ott
álltunk, egy magasított piaci asztal mellett,
ahol 1671 áprilisában Bónis Ferencet,
a lázadó pre-kurucot lefejezték.
A történelem fintora: a kommunisták a teret
- saját dicsőségükre - egészen a közelmúltig
Április-térnek nevezték.)
Forralt borral búcsúztattuk az ó-esztendőt, a 2001-est,
mikor EL - a térről távozóban - eme történelmi
bejelentést tette: Urak, elmentem!
Előtte a Nagy szopás című ÉS-cikk volt éppen
téma, a véletlen kontextuson hát röhögtünk
mindnyájan eszeveszetten.
3.
Mióta öregszem, egyre ritkábban hoz a véletlen
szép nőket elém, de ez most ott, a tizenegyedik
és a tizenötödik emelet között maga volt a jelenés,
tízezer voltos égő szemem foglalatába csavarva!
A lába között villogott az örök vaku, s én éreztem, ehhez
képest a költészet, a vers a zsebemben, milyen kevés.
Mert verset vittem a rádió szerkesztőjének,
Schopenhauert verseltem meg, mint
annak idején Proudhon Kantot:
"A női szépség kelepce, melyet a fajfenntartás
ösztöne állít a férfinak..." - azt írtam meg, amit
a bölcs agglegény a nőkről tartott.
A vers a zsebemben, a kelepce kint! Csakhogy
a csábos tőrt a felvonó, e nagyobb zseb
összezárta az áldozatával -
Ez volt az alapképlet, de éreztem, minden másként van:
a Schopenhauer-i kép diszkordáns, a mi liftünk
egy valósabb-valótlan világban szárnyal.
4.
Vigasztalanul megvénült minden, a Férfi csak emlékszik
a tízezer voltra, valójában már az űrsivatag
semleges homokján bolyong az árva,
s a Nő, nos, emez a tizenötödik emeleten burrogva kiszállt,
s amaz, az Örökebb, a Földanya: belezuhan az égbe,
a kozmikus vonzás leáll, a kelepce önmagát zárja.