Simon Balázs

A futómacska

"...zum Todessprung, die Laufkatze Leben..."
P. Celan

Végre megérteni, egy üzem

Ez, ahol lakom, darumagasban

A futómacskára kötve és rajtunk

A súly, ahogy szinte lobog a soha

Tengeri szelekben, így szokom

A reggeli zajongást, kopogást nem

Nézni már, honnan, miért, az

Ereszen a bádogos, mintha egy nagy

Madár pihenne ott, a strangcseréknél,

Unott medikus, benézni a föltárt

Gyomorba, bélbe, látni a közös sarat,

És mintha ritkás barikád mögött a két

Riadt öreget, mindig, kezükben értelmetlen

Léc, lavór, kopott cica, nyávogva az

Örökleckét: megtart és szélre űz a

Békés üzem, otthonod.

Egy idézet

"Mit den Verfolgten in spatem,
un- /verschwiegenem, / strahlendem/Bund."
P. Celan

Munkásarcát idézve vörös

Szörtüskéivel, látom, dobálja

Föl a nejlon sitteszsákokat, ahol,

Elvesztve majd vaksi eszméletük,

Úgy tűnt, megérkeznek, ahogy kicsit

Odább, a kórház rámpáján a

Mentőből kitettek, és velük az

Ágyneműs bálák, tiszták és

Szennyesek, ott volt, az áramlásból

Tépett hazug hosszúpercben, hogy

Felolvastam az öreg hölgynek Paul egy

Részletét, ott németül, "késői, nem titkolt,

Fénylő szövetségben az üldözöttekkel...",

Eddig, ezen túl már a kesztyű volt, ami

Leintett, és a munkás néma arca

Szörtüskéivel, és folyt a reggeli üzem,

Amiben nincs helyem.

A hóember

Szlavnak

"Dein Uhrengesicht, / von
Blaufeuern über- / lagert, /
verschenkt seine Ziffern, /
meine / Herkunft / hielt Umschau,
P. Celan

Valami végbement, egy

Évszakfény kihúnyt, s vele

Az ítélő hóemberarc, hűvös

Nézőnk, mikor előtte jártunk

Föl-le, föl-le, mérlegére

Téve egy-egy váltott szólamunk,

Fagyos leheletet: ilyen gyorsan

Tűnünk, mutatta mind a két keze,

Talán sajnálta is, de ő szilárd

Volt és nyugodt, egytéli óra, egyedül

Halál pontos, akinek üveges tekintete

Elnéz óvodai különbékénk fölött, ahogy

Forró gőzzel tapasztanánk a rést, amit

Az ura üt folyvást szétmálló testén,

És közénk is úgy mellékesen, hiába már-

Már közös névnapunk, és olyan szótagok,

Amit csak szívszáj ejthet, és a húsba üt,

Mint billogot.

Sibbolet

"Im Herzmund / erwachtes Schibboleth."
P. Celan

Apámmal álmomban, egy

Bányató függőleges falán,

Vagy feljebb, mintha egy

Ráépülő panelház volna

Magasabb lesünk, ásító, félkész

Oldalából kandikálva ki, mint a

Falakból sarjadó növény, töltésoldalba

Álmodott olajfa, két kis ág, fakadna

Bár aranyt a lámpásba, mint rég, mint

Írva áll, vagy két üres kalász a

Fáraó álmából, holt sirokkótáncosok,

Együtt, talpat bizsergető mélység felett,

És lent a víz, kérdezte, "tudsz te úszni?",

Hirtelen nagyobb mélység fölé hajítva,

Hogyha ő nem tudja, hol?, mikor?, mely

Életben tanultam?, és ki tartotta

Gyerektestem a lágy vizen?, akkor én,

Riadok, csak ebbe a szakadár űrbe

Léphetek, külön, és álmodom ezt a

Máshogy szabad esést, azóta is.

A törzs

"Ruf's, das Schibbolet, hinaus
in die Fremde der Heimat"
P. Celan

Dévaj, véres munka

Elfoglalt folyóparton, ahol

A zöld i harsány visszhang,

Közös remegés, dobok, ítélő

Membrán, kéjes ismételtetés,

Mohón választó hártya volt a

Törzs, most ez a csönd, sóhajtó

Emléké, hogy kell a kéznek ez a

Tér, ősi tudását újra kezdeni,

Ügyetlen hangolás, egymás testén

Mi a közös, hol van egy anyajegy,

Amire rátapintva égni kezd a bőr,

Ahogy valami Atlantisz fölött a

Csónak megpördül, várni, ami

Sistergő vágyat szít, míg tart e

Lassú ismétlés, a nyelv szótlan

Munkája, vagy mint üstökös hajózni

Egymás testén vendégbarát napszéltől

Űzve, vagy csak két gomolygó, sápadt

Csóva, ami összeér, két gyűrött fátyol,

Míg a magjuk más-más űrben ég.